Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2013. Február 09. 17:09, szombat | Belföld
Forrás: MTI

Botka: őszre áll össze az MSZP választási programja

Botka: őszre áll össze az MSZP választási programja

Az MSZP tovább folytatja programalkotó munkáját, amelynek végén, idén ősszel állhat össze a párt 2014-es választási programja - mondta Botka László, a szocialisták választmányi elnöke a testület szombati budapesti ülése után sajtótájékoztatón.

Botka László hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy minél több szervezettel egyeztessék elképzeléseiket, mivel egy "széles körű, programalapú szövetséget" kívánnak létrehozni a választásokra. A szocialista politikus azt mondta, mindenkivel hajlandók együttműködni, akik elkötelezettek abban, hogy egy "európai demokratikus kormány váltsa fel a mostani hatalmat".
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kifejtette: a választmány áttekintette a Szövetség a változásért nevű ellenzéki egyeztetés tapasztalatait, és arra jutottak, komoly esély van a megegyezésre, az abban részt vevő szervezetek ugyanis szinte teljesen egyetértettek a legtöbb közjogi kérdésben. A pártvezető emlékeztetett, a huszonhárom témában tervezett tárgyalássorozat eddigi tizenkét fordulójában hat témáról egyeztettek, így például a közjogi mellett oktatási és nemzetpolitikai célkitűzésekről is. Mint mondta, márciusig nyolc új témában folytatódnak a megbeszélések, és egyebek mellett szó lesz a közbiztonságról, az agrárügyekről, valamint az állam szerepéről is.
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva közölte, a következő hetekben megvizsgálják, miként teremthető elő a felsőoktatásból 2010 óta kivont 50-60 milliárd forint, ennek eredményeként pedig nem kizárt, hogy tandíjmentes felsőoktatásra tesznek javaslatot 2014-ben.
Botka László emellett külön kitért a kormány rezsicsökkentésére. Kiemelte, elfogadhatatlan, hogy mára az átlagjövedelemmel rendelkezők is fizetésük több mint harmadát költik rezsire, azonban szerinte a kormány rosszul kezeli a problémát. A politikus igazságtalannak nevezte, hogy a magasabb rezsit fizetők nagyobb állami támogatást kapnak, ráadásul szerinte a csökkentést a lakosság fizeti meg, mivel a nagyfogyasztói energiaárak rezsicsökkentéssel párhuzamos emelése drágítja a mindennapi fogyasztási termékeket és szolgáltatásokat. Az MSZP választmányi elnöke hozzátette: a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj csökkentése az önkormányzatokat sújtaná, veszélyeztetve ráadásul több, a közelmúltban uniós támogatással végrehajtott fejlesztést.
Botka László szólt arról is, hogy a választmány ülése elején üdvözölte és támogatásáról biztosította az éhségmenet résztvevőit, akik szerinte akciójukkal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az Orbán-kormány több százezer nehéz sorsú embert taszított kilátástalan helyzetbe.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék

2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt

Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.