Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Szeptember 13. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: orientpress

Csak a tervezés kétmilliárdba kerül a Puskás Ferenc Stadionnál

Csak a tervezés kétmilliárdba kerül a Puskás Ferenc Stadionnál

A Nemzeti Sportközpontok nettó 2 milliárd forintos szerződést kötött a Középülettervező Zrt.-vel a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójára vonatkozó építészeti-műszaki tervezési feladatok elvégzéséről − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató hirdetményből, amelyről a Napi Gazdaság számol be.

A céggel augusztus 21-én kötöttek szerződést, a kizárólagos jogok védelmére hivatkozva csak ezzel a társasággal tárgyalva, egyszereplős közbeszerzési eljáráson állapodtak meg az árról. A Közti Zrt. az 1949-ben alapított Középülettervező Vállalat jogutódja, így más, egykori állami és fővárosi fejlesztéshez hasonlóan a Puskás stadion tervezői jogai is ennél a társaságnál vannak. (Ezeket a jogokat ki is lehetne vásárolni, ha az állam ebben az esetben nyílt eljárást akart volna lebonyolítani.) A Puskás stadion szomszédságában, a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére − a korábbi bejelentés szerint − nyílt nemzetközi tervpályázatot ír ki az NSK.

Az új nemzeti futballaréna a 'stadion a stadionban' koncepcióval, a mostani Puskás stadionon belül készül majd el. A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet és a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70−90 milliárd forintba kerül − közölte korábban Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos.

A Közti Zrt. korábban több, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként kezelt rekonstrukció tervezésére kapott megbízást. Az öt építészstúdiót egyesítő társaság szabhatja meg a Kossuth tér, a Várkert Bazár és a Budai Várnegyed arculatát. A cég mindemellett az elmúlt években több, uniós támogatású kórház felújítási és bővítési munkáiban is részt vett. A Közti tavaly − 2010-hez hasonlóan − egymilliárd forint feletti nettó árbevétellel zárta az évet, a 2011-es nettó 435,2 millió forintról 2012-re 1,014 milliárdra nőtt forgalma, az üzemi tevékenységének eredménye a tavalyelőtti 13 milliós veszteség után 10,5 milliós pluszba fordult. Az adózott eredménye 1,5 millióról 16,5 millióra nőtt − derül ki a Céginfo.hu és az E-beszámoló portál adataiból.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során