Hírek
2014. Október 10. 07:12, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/police.hu
Csaló! Áramszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát egy férfit - FANTOMKÉP
Megtévesztett egy idős asszonyt Pomázon egy ismeretlen tettes és készpénzt tulajdonított el a lakásból. A rendőrség fantomkép alapján keresi az elkövetőt.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2014. augusztus 22-én délután becsengetett egy pomázi házba és az otthon tartózkodó idős asszonynak azt mondta, hogy egy áramszolgáltató cégtől érkezett. Ezzel a megtévesztéssel bejutott a nő házába, ahonnan – az idős sértett figyelmetlenségét kihasználva - készpénzt tulajdonított el.
Az ismeretlen tettes kb. 30-40 év közötti, körülbelül 175 centiméter magas, normál testalkatú, ápolt külsejű férfi. Arca borotvált és karakteres arcvonásokkal rendelkezik. A bűncselekmény elkövetésekor kopott farmernadrágot és farmeringet, valamint kopott, kék színű baseball sapkát viselt. A sértett elmondása szerint a férfi a találkozásuk alkalmával megnyerő, szépen beszélő ember benyomását keltette.
Az ismeretlen férfiról grafika készült.
A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekményről érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy telefonon a Szentendrei Rendőrkapitányságon a 06-26/502-400-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
