Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Október 14. 07:05, szerda | Bulvár
Forrás: MTI

Csökkent a háztartások globális magánvagyona

Csökkent a háztartások globális magánvagyona

Csökkent a háztartások dollárban számolt magánvagyona a világban az idén, de az alaptrend továbbra is pozitív a Credit Suisse svájci bankház kedden kiadott tanulmánya szerint.

Magyarországon az egy felnőtt lakosra jutó vagyon 30 796 dollárt (mintegy 8,4 millió forintot) tett ki.
A "Global Wealth Report 2015" című tanulmány kimutatása szerint a 2014 közepe és 2015 közepe között eltelt évben az összes magánvagyon 4,7 százalékkal 250,1 ezer milliárd dollárra süllyedt. A 2008-as pénzügyi világválság óta először fordult elő, hogy csökkent a háztartások magánvagyona, ami alapvetően a dollár erősödésének számlájára írható.

A Credit Suisse becslése szerint a következő öt évben évente 6,6 százalékkal bővül majd a háztartások magánvagyona, amelynek értéke így 2020 júniusára eléri a 345 ezer milliárd dollárt.

Az egyes háztartások magánvagyona 2014 közepe és 2015 közepe között átlagosan 6,4 százalékkal 52 400 ezer dollárra mérséklődött, ami 3600 dollárral kevesebb az egy évvel korábbinál.

Különösen erős volt viszont a magánvagyonok gyarapodása Észak-Amerikában (+4,4 százalék) és Kínában (+7 százalék), Európában viszont 12,4 százalékkal, Latin-Amerikában pedig 17,1 százalékkal csökkent.

Az egy főre jutó vagyonban a listát Svájc vezeti, nyomában Új-Zélanddal és Svédországgal.

A vagyonelosztás továbbra is rendkívül egyenlőtlen, a különbségek tovább mélyültek. Az idei év közepén a világ vagyonának majdnem felét a Föld felnőtt lakosságának 1 százaléka tartotta birtokában, és 71 százalék, azaz 3,4 milliárd ember magánvagyonának értéke volt kisebb 10 ezer dollárnál. Alapvetően továbbra is az Egyesült Államokban és Európában koncentrálódik a gazdagság, de a legjelentősebb fejlődést a feltörekvő országok érték el az utóbbi években.

Például Kínában él a világ lakosságának egyötöde, rájuk a globális vagyon 10 százaléka esik. Mindeközben az évszázad eleje óta megötszöröződött a kínaiak magánvagyona, és a történelem során először idén Kína került a legnagyobb lélekszámú középosztállyal rendelkező országok listájának élére 109 millió fővel. Az Egyesült Államokban 92 millió felnőtt tartozik a középosztályba, a világ egészét tekintve pedig 664 millió fő, azaz a felnőtt lakosság 14 százaléka.

Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 6,4 százaléka (több mint 15,6 millió fő), Kínában pedig 0,1 százaléka (több mint 1,3 millió fő) rendelkezett az idei év közepén 1 millió dollárosnál nagyobb értékű magánvagyonnal. A milliomosok száma a következő öt év során várhatóan 46,2 százalékkal 49,3 millióra emelkedik szerte a világban.

A Credit Suisse felmérése szerint 2015-ben Magyarországon az egy főre eső GDP 19 257 dollár volt, az egy felnőtt lakosra jutó vagyon pedig 30 796 dollárt tett ki. A magyar felnőttek vagyonát csökkentette, hogy fejenként 3893 dollárnyi tartozást is felhalmoztak.

A magyar felnőtt lakosság körében a vagyoni egyenlőtlenséget mérő Gini-együttható 0,65 ponton állt 2015 közepén, amely már viszonylag nagy vagyoni egyenlőtlenségre utal. A Gini-együttható 0 és 1 pont között mozog, ahol a 0 pont teljes vagyoni egyenlőséget, 1 pont pedig teljes egyenlőtlenséget jelez.

A jövedelmi csoportok eloszlása szerint a felnőtt lakosság 44,4 százaléka 10 000 dollárnál kevesebb vagyonnal rendelkezik, 50,6 százaléknak van 10 és 100 ezer dollár közti vagyona, 4,9 százaléknak 100 ezer és 1 millió dollár közti vagyona és csak 0,1 százaléknak 1 millió dollárt meghaladó személyes vagyona.

A felmérés szerint a 7,91 millió felnőtt magyar lakosság összesített vagyona 244 milliárd dollárt (több mint 66 636 milliárd forintot) tett ki, amely a világ felnőtt lakosságának összvagyonának csupán 0,1 százalékát jelenti.

Címkék: háztartás, pénz, vagyon

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:47, szombat | Bulvár

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban