Hírek
2012. November 02. 13:20, péntek |
Helyi
Forrás: lvp
Egykori hírességek és a belvárosi épületek múltjának nyomában
A belvárosi épületek valamint a hozzájuk kapcsolódó híres személyek múltját tárja fel a Művészeti Tanács a közeljövőben, az egyesület azonban ehhez munkához a szentendreiek segítségét is kéri.
Két nagy feladatot szeretne idén teljesíteni a Művészeti Tanács, amely Szentendre belvárosi épületeinek alaposabb megismerését tűzte ki. Lehoczky János kifejtette, a munkálatok során előbb felállít az egyesület egy rangsort azokról az egykori híres személyekről, akikről utcát, közterületet lehetne elnevezni, vagy emléktáblát lehetne a tiszteletükre állítania. A Művészeti Tanács elnöke hozzátette, olyan személyeket keresnek, akik sokat tettek a városért a római kortól kezdve napjainkig.
A személyek mellett eseménysorokat is kutat az egyesület, mely mindezek összeállításához kérik a szentendreiek segítségét.
A Művészeti Tanács tagjainak emellett másik elképzelése, hogy összegyűjti a városról készült levelezőlapok, fotók, festmények digitális másolatát, amiket rendszerbe szednek, és azt követően úgy megosztana az egyesület, hogy az önkormányzat építési osztályának is rendelkezésére álljon a régi, egykori utcakép megjelenései.
A tanács tagjai ezért kérik a szentendreieket, hogy akinek birtokában van bármilyen fotó, képeslap, kép, tervrajz a belváros régi épületeiről, építményeiről, keresse fel az egyesületet, vagy jutassa el a dokumentumokat személyesen vagy emailben a városi főépítésznek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
