Hírek
2016. Szeptember 28. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Elhunyt Laszky György

Laszky György (1953-2016) halálával pótolhatatlan veszteség érte Szentendre sportját.
Sokak “Gyuri bácsija” egyszerre volt jó barát, kiváló csapattárs, jó cimbora, édesapa. Szükség esetén pedig olyan bölcs döntéshozó, aki képes volt arra, amire csak kevesek. Gyuri mindössze néhány szóval helyes mederbe terelte a folyamatokat. Már az 1978-as kezdetektől mindenben segítette a helyi pingpongosokat, tagja volt az egykori városi sportegyesület, a Szentendrei Petőfi csapatainak, a csapat első NBIII-as feljutása neki is köszönhető, a Petőfi megszűnését követően pedig alapítója volt az Eurokapu SE-nek is.
Harmincnyolc éve dolgozott azért, hogy mindig legyen hol és mivel játszani. Nem egy felnőtt játékosunk még a mai edzésen is azzal az ütővel játszik majd, amit Gyuri “ragasztott” neki. Nem volt gond a repedt vagy a törött fa sem, Gyuri az értékes 30-40 éves “Stigát” is úgy javította, hogy az jobb volt, mint újkorában. Ahogy minden mást is megreparált, amire szükségünk volt. Az Izbégi tornacsarnok felújításai, eszközeink jó része, ma már megannyi szép emlék. 2014-ben, amikor Szentendre kitüntette, összeszámoltuk, hogy Gyuri már minimum egy kisebb ház árát áldozta már a helyi sportközösség építésébe.
Szelíd, jókedvű játékos volt, finom humorral. Minden csapattagunk őriz tőle néhány aranyköpést, anekdotát. Laszky György egyetlen szóval: Példakép. A múlt héten még ígérte, hogy jön edzésre. Ezen a héten bajban van a csapat, mert a népszavazás miatt egyik sporttársunkat váratlanul berendelték a munkahelyére, és így nem tudunk kiállni NBII-ben. Gyuri az első hívásra vállalta, hogy viszi is a csapatot, és lejátssza azt az öt meccset akkor is, ha nem nyer. Mert tudta, hogy ezzel is segít. Hogy ne maradjunk szégyenben, mert teljes létszámmal kell kiállni, Mert úgy a sportszerű. Persze még ma is fontos, hogy mi lesz vasárnap, de tegnap hajnal óta minden egyben lényegtelenné is vált.
Utoljára a város támogatásával megvalósuló asztalitenisz oktatás kapcsán beszéltünk vele. A téma örökös, hogyan lehetne több helyet, több időt, több játéklehetőséget biztosítani a városi utánpótlás képzésére? Amikor megszületett a megállapodás, a nagy kérdés az volt, hogy lehet-e az évek óta tagdíjfizető hobbi, versenyző és nyugdíjas felnőttek játékidejét hátrányosan átszervezni, későbbre tolni, hogy így a gyerekek nagyobb fókuszt kapjanak? Rövid, de szokás szerint tűéles válasza volt: Kell, mert ez a helyes!
Nyugodj békében, őszinte részvétünk!
A részvétnyilvánításokat ide várjuk: info@eurokapuse.hu
Információk, részvétnyilvánítások: www.eurokapuse.hu/blog/164-laszky-gyorgy
(N. R.)
Fotó, cikk: Szentendre Önkormányzata
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben