Hírek
2013. Július 27. 08:06, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Elképesztő károk - 2,3 milliárd forint a termelők kára az árvíz miatt
A júniusi dunai árvíz következtében 565 termelőnek mintegy 2,3 milliárd forintos kára keletkezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összesített adatai szerint.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hivatal szakemberei a megyei földművelésügyi igazgatóságok falugazdászainak bevonásával 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték. A legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százaléka, míg Pest megye 26, Bács-Kiskun 16, Fejér megye pedig 10 százalékos aránnyal részesedik.
A mezőgazdasági károk okaként a termelők 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó 2 százalék a védekezési kár és a menekülő vadak okozta kár volt.
A NÉBIH a termelők által becsült kárigények összesítésével egyidejűleg az országos referencia hozamok és árak figyelembe vételével, a kockázatkezelési törvény szerint forintban is megállapította a kár mértékét: a termelők által becsült kárérték 2,3 milliárd forintot tesz ki.
Taposási károk esetében konkrét termelői kárbejelentés összesen mintegy 50 hektáros területre érkezett, ez az országos referencia hozamok és referencia árak figyelembe vételével összesen mintegy 10 millió forintot tett ki.
A VM közleménye szerint a vadgazdálkodási egységek a vad mentésében jelentős szerepet vállaltak, csónakokkal mentették a hullámtérben rekedt, kimerült állatokat, és bőséges takarmányozással biztosították az állatok helyben tartását. A megyei adatok alapján elsősorban a szaporulatban keletkeztek veszteségek. A vadelhullás miatt keletkezett kár bérvadászati árjegyzék alapján vadhúsértékkel növelve 75 millió forint.
Halastavak halállományában bekövetkezett kárról két megyéből - Komárom-Esztergom, Pest megye - érkezett jelentés, a becsült kár összesen mintegy 34 millió forint.
Közölték, hogy a kormányzat által megújított kárenyhítési rendszer tavaly már sikeresen működött a mezőgazdaságban, és az idén is ez szolgálja a gazdálkodókat. 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A gazdálkodók az árvízkár esetében kárenyhítésre, a védekezési kár esetében teljes kártalanításra számíthatnak - áll a VM közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
