Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2017. Március 06. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Elkészültek az adóbevallási tervezetek

Elkészültek az adóbevallási tervezetek

Mintegy 3,8 millió embernek készíti el adóbevallása tervezetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV adóügyi főigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Sinkáné Csendes Ágnes kiemelte: az adózásban és adóztatásban is mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az elkészült szja-bevallás tervezetéhez ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni. A webes felületet a héten a szakma tesztelte. Könyvelőknek, adótanácsadóknak, szakmai szervezeteknek, illetve cégeknek mutatták be, és pozitív volt a fogadtatása - ismertette a NAV adóügyi főigazgatója.

Kitért arra is, hogy vannak, akik idegenkednek az ügyfélkapus rendszertől, keveset használják, ezért március 15-ig telefonon, sms-ben vagy akár személyesen igényelni lehet, hogy papír alapon is kiküldjék számukra a bevallási tervezetet.

Sinkáné Csendes Ágnes azt is elmondta, hogy az adóbevallási határidőhöz közeledve, májusban megerősített ügyfélszolgálatot tart a NAV.

Címkék: adó, adóbevallás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld

Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.

2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.

2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld

Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában

Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés

2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka