Hírek
2016. November 12. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Előadás a PMK-ban
November 16-án a szentendrei diákok is részesei lehetnek „Az internet nem felejt” előadásnak, mely a PMK-ban kerül megrendezésre a rákóczis és móriczos diákok számára.
014-ben a Köznevelés c. folyóiratban írta Gősi Lilla: ”A világháló egy olyan szerteágazó fa, ahol már követni sem tudjuk, hol végzi egy-egy kép, adat. Veszélyeiről ki tudna többet, mint az, aki egyszerre használja és kutatja? A témáról öt hozzáértő fiatal készített előadást Az internet nem felejt címmel. Lelkesek, sokoldalúak és fiatalok, ám egyéni szakterületeik különböznek. Talán éppen ezért, az előadók tökéletesen kiegészítik egymást. Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, HR-szakértő, szerkesztő-riporter és Zsigmond Márta-díjas újságíró. Dr. Pataki Gábor kommunikációs szakértő, szakjogász, újságíró, aki írt könyvet és táboroztat fiatalokat. A csapat dr. Kiss Andrással, Egerszegi Annával és Nagy Viktorral teljes, annál is inkább, hiszen András jogász, Anna pedagógus, Viktor pedig riporter és műsorvezető. És mindannyian a húszas éveikben járó fiatalok.”
Két év után végre sikerült Szentendrére is elhozni ezt az előadást, hála dr. Cseriné Andirkó Éva tanárnő kitartásának.
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
