Hírek
2016. Március 12. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: Police.hu
Előzetes letartóztatásba került
A szentendrei rendőrök lopással gyanúsítanak egy 27 éves pomázi férfit.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Zoltán 27 éves pomázi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves férfi 2016. március 6-án 14 óra 30 perc és március 9-én 7 óra 30 perc közötti időben bement egy pomázi ingatlanhoz tartozó garázsba és onnan eltulajdonított egy automata mosógépet, három csillárt, egy téli gumi szettet, egy kompresszort, alumínium lemezeket és különféle szerszámokat.
A feljelentést követően végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a szentendrei nyomozók rövid időn belül azonosították és 2016. március 9-én 12 óra 30 perckor Pomázon elfogták L. Zoltánt, akit előállítását követően őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki. Az illetékes bíróság 2016. március 11-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
A 27 éves férfi ellen a szentendrei rendőrök - az elmúlt hónapokban - három ügyben is büntetőeljárást indítottak vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, melyek kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyik eljárást a nyomozók a napokban fejezték be és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.
L. Zoltán ellen a további eljárást – fogva tartása mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
