Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2017. Február 25. 08:56, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Első alkalommal rendezik meg a Szentendrei Karnevált

Első alkalommal rendezik meg a Szentendrei Karnevált

Fesztivállal búcsúztatja a telet Szentendre a hétvégén. A Szentendrei Karnevál a kulturális programok mellett utcabált, maszkos-jelmezes fáklyás felvonulást kínál, a gasztronómiai vásár pedig már pénteken elkezdődik.

Solymosi Heléna, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója kiemelte, hogy a téli szürkeség és az álmos hónapok után ezen a hétvégén látványos és mozgalmas programokkal kel új életre a város. A „farsang farkának” kitüntetett szerepe van a néphagyományban – idézte fel az igazgató -, ez a karnevál, a nagy mulatságok ideje, s egyben télbúcsúztató is. Szentendre első alkalommal rendezi meg a maga karneválját. A Fő téren izgalmas kültéri dekorációval - tűzkosarakkal, hőgombákkal -, valamint hangulatosan terített asztalokkal teremtenek majd otthonos melegséget, emellett számtalan kulturális programmal várnak minden korosztályt.


A részletekről szólva elmondta, hogy szombat délelőtt álarckészítő kézműves foglalkozás lesz a gyerekeknek a Városi Vendégházban, déltől pedig a téren a Benidotti Quartett zenél. 13 órától maskarában felvonuló szentendrei ovisok zengenek farsangoló mondókákat, énekeket csörömpölő zenebona kíséretében, és a Mintapinty zenekar is koncertet ad kisebbek és a nagyobbak számára.
Délután vásári komédiások érkeznek, a Fővárosi Nagycirkusz művészei lépnek fel színes bűvész show-val. Különleges produkció is várja a közönséget, a Sbandieratori di Gubbio zászlóforgató csoport Szentendre olasz testvérvárosából, Gubbióból érkezik, az Altiszti Akadémia Katonazenekara pedig gyepshow-val szórakoztatja a nézőket.
Délután 6 órakor indul a maskarás, fáklyás felvonulás, ahol tűzzsonglőrök kápráztatják el a nézőket, este 7 órától pedig a Sunny Dance Band koncertezik Wolf Katival a Fő téren. A nap folyamán a tarka farsangi kavalkádban mutatványosok, álarcosok és a velencei karnevál hangulatát idéző jelmezes-maszkos alakok bukkannak fel mindenütt – tette hozzá.
Vasárnap a programok déltől kezdődnek, fellép a Valami Swing, a Strings of the Streets, a Welldance SE, a Csipkefa Népzenei és Improvizációs Klub, könnyűzenei koncertet ad az
Offline Band, majd a Ferences Gimnázium diákjai zenélnek. Délután 5 órától a Gipsy Jazz Band lép fel, majd tovább pörgetik a hangulatot Mákó Kata és dobosai, a karnevált a Balkán
Fanatik koncertje zárja, melynek hangulatát karneváli fényfestés fokozza.
A telet búcsúztató, tavaszt váró programok mellett különleges gasztronómiai kínálattal is várják látogatókat, az események már pénteken elkezdődnek. A főszereplő malacpecsenye mellett természetesen a farsang legfontosabb édességével, a fánkkal is találkozhatnak a látogatók annak mindenféle variációjával.
A részletekről www.szentendreprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik