Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2016. Június 06. 15:00, hétfő | Helyi
Forrás: Blikk

Eltűnt egy szigetmonostori anya

Eltűnt egy szigetmonostori anya

Autójával együtt, nyom nélkül eltűnt Marcsi (58), szüntelenül keresik családtagjai.

Az egyik neves biztosítótársaság területi igazgatója pénteken a megszokottak szerint indult munkába, azóta azonban semmilyen életjelet nem kaptak tőle lányai. Éppen az egyikőjükhöz tartott, de nem érkezett meg, s telefonja is ki van kapcsolva.

Világéletében rendkívül jó kedélyű, kiegyensúlyozott és dolgos hölgynek ismerték Simon Máriát, akit szerettei június­ 3-a óta nem láttak. A család azóta megállás nélkül köröz a városban és otthonuk környékén, a lehetséges útvonalakon. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy Marcsi csak úgy maga mögött hagyott volna mindent.

– Érthetetlen számunkra, ami velünk történik. Marcsinak nem volt párkapcsolati problémája, imádták egymást a lányaival, képesek voltak naponta több órát beszélni. Soha nem tett volna velünk ilyet, ezért rögtön arra gondoltunk, hogy baj van. Pedig semmi oka nem volt az eltűnésre, péntek délután még hívta a kedvesemet, hogy beugrik hozzá a szalonba. Azóta sem láttuk – mesélte a Blikknek zaklatottan Marcsi veje, Zoltán (32), aki párjával, Erikával és annak testvérével, Tündével szinte az autóban töltik minden órájukat péntek óta.

Mivel az igazgatónak éppen az a feladata, hogy ügyfelekkel találkozzon vagy feletteseivel értekezzen, nagyon sokat utazik. Éppen ezért nehéz megállapítani, hogy éppen pénteken milyen program várt rá, a rendőrségtől pedig egyelőre még nem kapták meg a cellainformációt, amellyel az utolsó hívását bemérik.

– Eltűnését a rendőrségen is bejelentettük 8 óra elteltével, mert tudtuk, hogy baj van. A Facebookon pedig kértük mindenki segítségét, hogy még több emberhez eljusson a felhívás. De sajnos minél több óra telik el, annál reménytelenebbek vagyunk – folytatta csalódottan a fiatalember, aki arról is posztolt, hogy 300 ezer forinttal jutalmazza azt, aki esetleg megtalálja Marcsit.

Könnyen elképzelhető szerettei szerint, hogy Marcsi rosszul lett a kocsijában, amelyet szintén azóta nem látott senki. Az asszony egy fekete Suzuki Sx 4-es kocsival indult pénteken, aminek a rendszáma LGM-233. Zoltánék arra is gondoltak már, hogy az autójában lett rosszul, és nem tudott segítséget kérni. Legutolsó információik szerint a főnöke hívta fel pénteken fél hatkor, de akkorra már Marcsi nem volt elérhető.

Fotó, interjú: blikk.hu

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.