Városlista
2025. szeptember 14, vasárnap - Szeréna

Hírek

2014. Július 24. 08:18, csütörtök | Helyi
Forrás: lvp/szentendrei rendőrség

Fegyverrel rabolt többszázezret három szentendrei fiatal – elfogták őket

Fegyverrel rabolt többszázezret három szentendrei fiatal – elfogták őket

Szentendre külterületére csalt, majd rabolt ki egy férfit három másik. A gyanúsítottak ráadásul fegyverrel kényszerítették a sértettet pénze átadására. Az elkövetőket a minap sorban elfogták a szentendrei rendőrök.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Szabolcs 24 éves, F. Gergely 28 éves és S. Attila 25 éves szentendrei lakosok ellen.

A gyanúsítottak a rendelkezésre álló adatok szerint július 14-én 22 óra körüli időben Szentendre külterületére csalták a sértettet, ahol két fegyverrel vagy annak utánzatával a nála lévő több százezer forint átadására kényszerítették, miközben kezeit összekötözték. A gyanúsítottak a sértett telefonjából kivették a SIM kártyát és azt összetörték, majd a H. Szabolcs által vezetett autóval elhajtottak a helyszínről.

Az adatgyűjtés és a gyors rendőri intézkedések eredményeként – a bűncselekmény elkövetését követő rövid időn belül – a fővárosban intézkedés alá vonták és elfogták H. Szabolcsot, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a szentendrei nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették. A férfi által használt autóban a rendőrök műanyag, fekete gyorskötözőt, készpénzt és egy – az előzetes szakértői vélemény szerint – gáz-riasztó fegyvert, tárat és lőszereket találtak és foglaltak le.

F. Gergelyt szentendrei lakásán fogták el a rendőrök. A 28 éves gyanúsított úgy jött ki az ingatlanból, hogy kezét a háta mögött tartotta. A rendőrök felszólítására elővette háta mögül a kezeit és eldobta a nála lévő fegyvert vagy annak utánzatát. Ezt követően önként átadta a nyomozóknak a bűncselekmény elkövetésekor viselt ruházatát, a bűncselekmény elkövetéséből származó pénzt, illetve egy gumilövedékes puskát.

A 25 éves S. Attilát szintén szentendrei lakásán fogták el a rendőrök.

F. Gergelyt és S. Attilát elfogásukat követően a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

Az illetékes bíróság július 17-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik