Hírek
2016. Október 28. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Szentendrei Rendőrkapitányság
Felhívás a Mindenszentek idejére
A Szentendrei Rendőrkapitányság figyelem felhívást tett közzé a Halottak Napja és a Mindenszentek idejére.
A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából – függetlenül az időszakra jellemző esetleges zord körülményektől és földrajzi távolságoktól – szinte minden állampolgár útra kel, hogy felkeresse hozzátartozói örök nyughelyét és lerója kegyeletét rokonai, barátai sírhelyénél. Ezért a rendőrség arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók körültekintéssel és figyelemmel viseltessenek a közlekedésben rejlő veszélyhelyzeteket illetően.
Az emberi élet védelme és a közúti forgalom segítése érdekében a közlekedésben részt vevők fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak 2016 októberének utolsó hétvégéjén.
A megnövekedett gépjármű-, és gyalogosforgalom irányítása, valamint az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzése érdekében a Szentendrei Rendőrkapitányság megerősített szolgálattal készül különösen a köztemetők, virágárusító helyek, valamint a tömegközlekedési központok környékén.
A Szentendrei Rendőrkapitányság az alábbiakra hívja fel az ünnepre készülő állampolgárok figyelmét:
- A folyamatos gépjármű- és gyalogosforgalom biztosítása, és a torlódások elkerülése érdekében kérjük, hogy a kihelyezett közlekedési és tájékoztató jellegű táblákat, valamint a rendőrök jelzéseit fokozottan vegyék figyelembe.
- A parkoló gépkocsikban látható helyen ne hagyjanak csomagokat, táskákat, műszaki cikkeket. A tömegközlekedési eszközökön utazók irataikat, tárcájukat és telefonjukat jól zárható felsőruházatukban vagy táskájukban helyezzék el.
- A csomagjaikat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül a síroknál sem, és a tömegközlekedési eszközön azokat úgy helyezzék el, hogy folyamatosan szem előtt tudják azt tartani.
- Járműveiket minden esetben zárják le! Amennyiben megoldható, azokat őrzött parkolóban helyezzék el.
- Ha a megemlékezés lakóhelyüktől távolabb történik, kérjék meg ismerőseiket, szomszédjaikat, hogy tartsák szemmel a lakásukat a betörések és a besurranások megelőzése érdekében.
Ha mégis megtörténik a baj, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz vagy tegyenek bejelentést a 107-es és a 112-es ingyenesen hívható számokon.
A szeretteinkről való megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében kérjük, legyenek körültekintőek és tartsák be a közúti előírásokat, tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaik iránt, hogy a hétvége valóban a kegyeletről és az élet tiszteletéről szóljon.
Békés, nyugodt megemlékezést kíván a Szentendrei Rendőrkapitányság!
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
