Hírek
2014. Március 24. 07:38, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp/PMRFK
Fiatalokból álló rablóbandát fogtak a szentendrei rendőrök
Öt fiatal férfit vettek őrizetbe rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a szentendrei rendőrök a minap. A társaság HÉV megállóban vert meg és rabolt ki egy fiatalt.
Eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Dávid és társai ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint március 20-án 18 óra körüli időben öt fiatal férfi körbevette a sértettet egy szentendrei HÉV megállóban. A gyanúsítottak azzal fenyegették meg a 18 éves férfit, hogy ha nem ad nekik pénzt, akkor megverik. A sértett közölte, hogy nincs pénze, ezért a társaság egyik tagja ököllel állon ütötte, majd elvette tőle a mobiltelefonját és társaival együtt felszállt a Budapest irányába közlekedő HÉV-re.
A beszerzett adatok alapján a szentendrei rendőrök a bűncselekmény elkövetése után néhány órán belül elfogták a csoport három tagját. N. Dávid 19 éves szentendrei, valamint B. Attila 18 éves és Sz. Dániel 20 éves tahitótfalui lakosokat a rendőrök a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették. További két társukat H. Péter 19 éves budapesti lakost és fiatalkorú szentendrei társát március 21-én fogták el és vették őrizetbe a szentendrei rendőrök.
A nyomozóhatóság kezdeményezte az öt gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. Ellenük a további büntetőeljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
