Hírek
2011. Szeptember 17. 07:25, szombat |
Belföld
Forrás: HírTV
Folytatják a csillebérci gyermektábor kapcsán indult pert
Hét év után folytatódik a csillebérci gyermektábor tulajdonjoga kapcsán indult polgári per.
Az úttörőtárbort még 1989-ben az akkori tulajdonos Kommunista Ifjúsági Szövetség ruházta át a Demokratikus Ifjúsági Szövetségre úgy, hogy akkor már nem is létezett. Az állam az ajándékszerződés érvénytelenítését és az eredeti állapot helyreállítását szeretné. Az ebben az ügyben indított per 2000 óta húzódik a különböző jogutódok között.
A legendás csillebérci gyermektábor évtizedekig a Kommunista Ifjúsági Szövetség kezelésében állt. A rendszerváltás előtt ugyan a szervezet feloszlatta a magát, az üdülőket és a hozzá tartozó 4,5 hektáros természetvédelmi területet azonban nem akarta veszni hagyni, így két szerződéssel papírozták le: az egyikben az akkor már nem is létező KISZ, a másikban pedig a jogutódjának szánt DEMISZ ajándékozta oda a tábort a Magyar Úttörők Szövetségének 1989-ben.
Az ajándékozási szerződés érvénytelenítésért 2000-ben indított csatát az állam, és kérte: állítsák vissza az eredeti állapotot. 2004-ben meg is született az erről szóló közbenső ítélet, ám azt újra kellett vizsgálni, kit, milyen mértékben illet a tulajdonjog. Ez az eljárás most hét év után folytatódik.
Az Úttörőszövetség 22 év távlatából már megegyezne és elfogadná az érvénytelenítést, de ezért cserébe anyagi visszatérítést vár az államtól, mert az épületekre – állításuk szerint – jelentős összegeket költöttek.
Gaal Szabolcs, a Magyar Úttörőszövetség jogi képviselője azt mondta: „az elsőrendű alperes kiemelten közhasznú szervezetként az ingatlan sajátjaként történő birtoklása és tulajdonlása mellett rengeteg olyan beruházást végzett az ingatlanon, amelyek az ingatlan fizikai, műszaki állapotát és használati értékét is jelentősen befolyásolták. Véleményem szerint a tulajdonjog törlése mellett ezeknek a beruházásoknak, a rendkívül jelentős értéknövekedő tényezőknek az elszámolásáról gondoskodni kell”.
A tábor területén álló csaknem 100 millió forintot érő vadászházat 1999-ben a volt szocialista képviselőjelölt, Rácz Péter úttörővezér jelentősen nyomott áron, 14,2 millió forintért adta el az unokatestvére cégének. Az ügylet miatt 2007-ben Ráczot jogerősen 1,5 év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, a házat jelenleg is birtokló Bau-Bérc Kft. szerint viszont a tulajdontörlési kereset már elévült.
Az újraindult eljárásban a bíró szerint az alperesek hiányosan nyújtották be kereseteiket, a tárgyalást decemberig elhalasztották. (pr)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
