Hírek
2014. Június 22. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: lvp/szentendrei rendőrség
Főnökét ütötte a pomázi nő, lefejelés egy budakalászi közlekedési konfliktusban
Vádemelési javaslatot tett két testi sértési ügyben is a szentendrei rendőrség a minap. Egy fiatal pomázi nő szidta és megütötte főnökét, egy fővárosi férfi pedig egy közlekedési konfliktus után lefejelte vitapartnerét.
A 28 éves pomázi M. Melinda még 2013. október 23-án az esti órákban megjelent volt munkahelyén Pomázon és szidalmazta, valamint több alkalommal megütötte volt főnökét. A megtámadott nő telefonon értesítette a rendőrséget. A 28 éves gyanúsított ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.
H. Géza 50 éves budapesti lakos is szintén ősszel, 2013. november 16-án dél körül Budakalászon közlekedési konfliktust követően lefejelte vitapartnerét, aki ennek következtében megsérült. A kezdetben ismeretlen tettes kilétét a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya megállapította, majd a nyomozást a férfi ellen a Vizsgálati Osztály folytatta le testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozóhatóság mindkét ügyben befejezte a nyomozást és a Szentendrei Járási Ügyészségen vádemelési javaslattal élt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
