Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2025. Június 15. 08:31, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Gyopáros Alpár: megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat

Gyopáros Alpár: megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat

Megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat a Magyar Közlönyben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton. Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint a Magyar Falu Programban már több ezer falusi épületet, iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket, szolgálati lakásokat, kultúrházakat újítottak fel.

A kormánybiztos a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben emlékeztetett, a kormány májusban arról határozott, hogy még idén elindítja az új, tízéves templomfelújítási programot, amelyet a Magyar Falu Programban az Agrárminisztérium a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságával valósít meg.

Gyopáros Alpár ismertette, erre a célra ebben az évben 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A program kedvezményezettjei egyházi jogi személyek, a támogatás pedig az egyházi hitéleti ingatlanok védelmét, felújítását, eszközbeszerzését és bővítését szolgálja.

A projektben kizárólag ötezer fő alatti magyarországi településeken lévő templom, kápolna, istentiszteleti hely felújítása támogatható, a finanszírozás formája vissza nem térítendő egyedi támogatás, 5 és 25 millió forint közötti összeg igényelhető. A támogatási intenzitás mértéke 100 százalék, így önerő biztosítása nem szükséges - részletezte.

A kormánybiztos közölte, a támogatott tevékenységet idén január 1-je és 2026. december 31. között valósíthatják meg az érintettek. A támogatási igényeket kizárólag elektronikusan, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben lehet benyújtani, amelynek határideje június 30. 16 óra.

A pályázati felhívás és további információk hétfő reggeltől érhetők el a BGA Zrt., valamint a www.kormany.hu és a www.magyarfaluprogram.hu oldalakon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.

2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld

Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány

A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára

2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld

Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.