Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2013. Február 27. 08:00, szerda | Helyi
Forrás: lvp / zeneiskola

Hangszeravató köszönet a zeneiskolától

Hangszeravató köszönet a zeneiskolától

Hangszeravató ütős-koncertet adnak március 8-án a Barcsay iskolában a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei, akik ezzel a rendezvénnyel köszönik meg, hogy adományoknak köszönhetően sikerült egy vibrafont vásárolniuk.

Civil összefogásnak és rengeteg segítségnek, támogatásnak köszönhetően valósult meg a Vujicsics Tihamér Zeneiskola egyik álma, egy vibrafon vásárlása. Tavaly márciusban tette meg az első lépést a zeneiskola vágyának megszerezésére, mely végül karácsonyra sikerült. Nem volt egyszerű feladat, különösen mostanság majd egy millió forintot összegyűjteni, de belevágott a zeneiskola.

A majd egyéves kampány alatt volt jótékonysági koncert, árverés, utcazenélés a Fő téren a turisták nem kis örömére, fellépések sora (például a Múzeumok Éjszakáján, vagy a leányfalui Református Templom zenei sorozatán). A tanszak jelenlegi tizenöt nebulója régi növendékekkel kiegészülve tucatszor cipelte el a nem kis hangszerkészletet, és mutatta be töretlen lelkesedéssel repertoárját a közönségnek. Erőfeszítéseiket pedig év végére siker koronázta, karácsonyra ugyanis megérkezett Németországból az Adams VSWV31 vibrafon, amelyet a gyerekek buzgón birtokba is vettek.

A siker nemcsak a pénz összegyűjtése, annál sokkal többet jelentett ez az egy év a kampányban résztvevő gyerekek számára. Egy életre szóló pozitív tapasztalatot: kitartásról, kemény munkával kiérdemelt sikerről, jó szándékról, összefogásról.

Rengeteg ember önzetlen segítségének köszönhetjük ezt az új hangszert: Bártfai Zoltán tanárúr és a gyerekek mellett szüleiknek, akik sok hétvégéjüket áldozták fel, és működtek közre a koncerteken. Wolf Péternek, aki ügyünk fővédnöke lett, Bihon Győző festőművésznek, aki egy képét ajánlotta árverésre, a név nélkül adományozóknak, mindazoknak, akik a szervezésben, hírverésben, a közönség vendéglátásában, szállításban, plakátok-szóróanyagok készítésében és még annyi minden másban önként segédkeztek. Szeretnénk örömünket megosztani és köszönetet nyilvánítani, ezért hangszeravató koncertet szervezünk, melyen minden érdeklődő megismerheti ezt a különleges hangszert” – olvasható a zeneiskola közleményében.

A Hangszeravató ütős-koncertnek március 9-én, szombaton 16 órakor, a szentendrei Barcsay Iskola színházterme ad otthont. A rendezvényre a belépés díjtalan.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik