Hírek
2016. Október 05. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Harmadszor adták át a Gizella-díjat
Harmadik alkalommal adták át Szentendre Ifjúsági Érdemét, a Gizella-díjat és a Gizella-díjra jelölt okleveleket a Városháza dísztermében.
Az est házigazdája maga a díj alapítója, Kellár F. János Immánuel volt, aki közel telt ház előtt beszélt a díj eszmeiségéről. Elmondta, hogy a díj létrehozásánál mi volt a fő motivációja, beszélt a tanárok és a példa fontosságáról, majd pedig a 2016-os bizottsági tagok bemutatása mellett a jelöltet állító tanárokat is köszöntötte egy-egy csokorral vagy bon-bonnal a pódiumon. Továbbá köszönetet mondott Verseghi-Nagy Miklós polgármesternek, Gyürk Dorottya kulturális alpolgármesternek, a szentendrei önkormányzatnak, illetve mindazoknak, akik támogatták ezt a missziót, melyben ahogy fogalmazott: „a cél nemes, az út pedig közös”.
A felemelő ünnepi műsort Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes és Balázs László Gábor előadóművész szolgáltatta. Ezt követően minden jelölt bemutatásra került, s megtudhattuk: „Aki megkapja az érdemrendet az maximálisan megérdemli, de aki csak oklevelet kap, neki sem feltétlen kevesebb az érdeme”.
Ugyanis ez a díj nem egyetlen győztest hirdet, éppen ezért mindenki elnyeri a Gizella-díjra jelölt címet, s oklevelet kap. A jelöltek azon túl, hogy bemutatkozhattak televízió műsorokban, újságcikkekben és a Gizella-díj honlapján, meghívást kaptak a Szentendre Rádió egy élő műsorába is.
Öt olyan fantasztikus embert ismerhetett meg a közönség, akiknél megható volt látni, hogy ilyen fiatalon is őszintén örültek egymás sikerének. A 2016-os Gizella-díjat – mint megtudtuk, többszöri megosztott szavazás után – Szebeni Eszter nyerte el.
Fotó: szentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
