Hírek
2016. Augusztus 29. 10:00, hétfő |
Helyi
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Határesetek ’70 címmel plakátkiállítás nyílt Szentendrén
Horkay István és Molnár Gyula grafikusok tárlata szeptember 11-ig várja az érdeklődőket a szentendrei MANK Galériában.
„Mit is jelent ma a kép? Merre tart az alkotás folyamata? Mi a kép mediális helyzete a mai digitális kultúrában? Mi az a látvány által felkínált újdonság, amit előnynek vagy csak sémáknak tekinthetünk az új eszközök használatával?” – tették fel közösen a kérdést a grafikusok.
A tájékoztatás szerint a kiállított művek felvonultatják a klasszikus alkotási metódusokat, a montázst, a fotográfiát, a mintát, a rajzolt, festett látványokat, a tipográfiát és a digitális manipulációkat. Ezek a plakátképek keresik azokat az új megnyilvánulási formákat és helyszíneket, amelyeknek tere már nem az utca, hanem az elektronikus csatornák online rendszere. A virtuális tér virtuális képeket szül, amely új észlelési és értelmezési szokásokat igényel tőlünk. E képeket fizikailag is realizálni kell, hogy az a mérhetetlenül sok energia – ami egy-egy műben megvalósul a virtuális térben – ne vesszen el. Az itt látható plakátképeket a világ több pontján láthatták már az érdeklődők, azonban most első alkalommal összegyűjtve mutatják be.
Az elmúlt három év munkáiból válogatott a kiállításra Molnár Gyula Szepes Hédi kurátorral közösen. Ezeken megmutatja, hány féle emberi tulajdonság kell az empátiához, és korábbi rajzai azon adaptációi is láthatók, amelyek Vasarely tiszteletére készültek. „110 esztendős lenne idén Vasarely, akinek emlékére nagy gyűjteményes kiállítást szerveznek Pécsen, a kiállított munkáim egy része oda készült - mondta Molnár Gyula. Két olyan munkája is látható továbbá a tárlaton, ami az egyik legnagyobb kortárs tipográfiai kiállításon, Kínában jelent meg.
Fotó: Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár
Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
