Hírek
2014. Szeptember 27. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: szentendrei rendőrség
Ház- és autófelgyújtással fenyegetőzött két pomázi férfi
Ház és autófelgyújtással fenyegetőztek két pomázi férfi, akik ellen vádemelést javasolt a minap a szentendrei rendőrség.
Egy motoros állt meg az egyik pomázi utcában még tavaly november 2-án és az egyik ház előtt beszélgető két férfit elkezdte szidalmazni, megfenyegette őket, majd továbbhajtott.
Kis idő elteltével a motoros apja kíséretében visszatért a helyszínre és mindketten megfenyegették a sértetteket, majd elhagyták a helyszínt, azonban néhány perc elteltével a fenyegetőző férfi ismét megjelent az utcánál és házuk felgyújtásával, illetve autójuk felrobbantásával fenyegette meg a sértetteket. A gyanúsított magatartásával komoly félelmet keltett a sértettekben.
A Szentendrei Rendőrkapitányság zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, melynek során a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével F. Zoltán 38 éves és F. Márkó 20 éves pomázi lakosok megalapozottan gyanúsíthatók. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és a gyanúsítottak ellen vádemelési javaslattal élt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
