Hírek
2016. Október 08. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: Danubia Televízió
Hírösszefoglaló a Vásárnapról

Miután a tavaszi, tahitótfalui Szent György-napi Vasárnapi Vásárnapot elmosta az eső, elégtételként - a múlt hétvégi gyönyörű, napos idő kedvezett az őszi rendezvénynek.
Béres Gabriella és Rokob Orsolya minden évben kétszer szervez rendhagyó vásárt Tahiban a hídfő mellett, az elsőt a jószágkihajtáshoz, a másodikat pedig a Szent Mihály-napi állatbetereléshez eső legközelebbi vasárnapon tartják. A környék kézműveseinek és termelőinek seregszemléjén, mára a környék közel 100 gazdája és kézművese kínálja portékáit.
Az évről-évre egyre látogatottabb rendezvény célja, hogy az emberek találkozzanak egymással, illetve megismerjék és ösztönözzék a gazdákat, kézműveseket és hagyományőrzőket a helyi értékek előállítására, bemutatására és megőrzésére. Magyar Zoltán a vásár helyszínének tulajdonosa is egyetért ennek fontosságával, ezért ingyen biztosítja a területet a szervezők számára. Ezenkívül a Tegyünk Együtt Tahitótfaluért Alapítvány és az önkormányzat is támogatja a rendezvényt. A vásár programja a magyar paraszthagyományokra épül. Minden alkalommal előadások, vetélkedők, bemutatók szórakoztatják a közönséget. A gyerekeket népi játékokkal, vetélkedőkkel és az őszhöz hűen szüreti játszóházzal várták múlt vasárnap. Fabók Mariann bábszínművész a Vitéz László és Vas Juliska című bábjátékot adta elő.
Évek óta a tahitótfalui vásárok kikiáltója, a debreceni Csendes Gergely, aki a nap folyamán lelkesített, és hírül adta a soron következő programokat. A rendezvénynek vannak visszatérő önkéntes segítői is. A kezdetektől fogva a porontyokat fuvarozó Károlyi Gábor mellett most az Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesület tagja, Csömör Csaba is traktoroztatta a gyerekeket. A Tahitótfalui Aranyszarvas Közhasznú Íjász Sport Egyesület pedig íjászatot tartott az érdeklődőknek. Minden alkalommal különleges programjai is vannak a Vasárnapi Vásárnapnak. Most pásztor virtus viadalt rendeztek, valamint a Khan Mongol lovas artista csoport tartott bemutatót.
A népi zene kedvelőinek is kedvezett a rendezvény. A nap folyamán Csoóri Julianna és a Kerek Zenekar játéka mellett felléptek néptánccsoportok és volt táncház azoknak, akik maguk is táncra perdültek volna. Erdős Attila plébániai kormányzó hálaadást tartott az idei termésért, majd a pásztorok áttereltek egy rackanyájat a Tildy Zoltán hídon, szimbolizálva a jószág őszi behajtását. Ezt követően őrtűzzel és körtánccal zárult a rendezvény.
Cikk, fotó: Danubia Televízió
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben