Hírek
2013. Szeptember 20. 10:19, péntek |
Bulvár
Forrás: Új Ász Online
Horror: Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?

Hová tűnt Magdus néni karja?
Az egyik karja nélkül szállítottak kórházba egy idős asszonyt Győrben. A hiányzó végtagot még nem találták meg, és egyelőre senki nem tudja, mi történhetett Magdus nénivel, akire a tyúkól mellett a földön talált rá a szomszéd. A helyiek arra gyanakszanak, egy róka lehetett a támadó – írja a Kisalföld.hu
– Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak be hozzánk egy 86 éves nénit, akinek az egyik karja hiányzott. Ilyen esettel nem nagyon találkoztunk még mi sem, ugyanis a végtagot nem találták meg a helyszínen.
A beteg állapota kritikus, délután tudtuk csak megoperálni – mondta Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója. Magdus nénit egyik szomszédja, József találta meg. Az idős asszony a tyúkól közelében feküdt, kihűlt, és félig eszméletlen volt, de utolsó erejével még jelezte, hogy valami történt a karjával.
Arról, hogy mi történhetett Magdus nénivel, egyelőre csak találgatások vannak. A helyi háziorvos, Szűcs-Farkas Attila szerint a néni rosszul lehetett, amikor este kiment bezárni a tyúkokat, ezért elesett, a fejét beverte egy kőkockába, és elvesztette az eszméletét.
– Valószínűleg olyan szerencsétlenül esett – s ebben a korban ez sajnos könnyen előfordulhat –, hogy a karja eltörött. Ha egy róka támadt rá, akkor az a törött kart le tudta szakítani a magatehetetlen emberről. Ez egyben válasz is arra, miért nem vérzett el az idős néni. Szakításnál ugyanis a test így tud védekezni – fejtette ki a háziorvos.
Az első orvosi vizsgálatok azonban nem erősítik meg feltétlenül a rókatámadás-hipotézist. Az orvosok inkább vágott sérüléseket láttak, nem pedig marcangolást, és az is különös, hogy máshol nem találtak harapásnyomokat a nénin. A kórház ezért a rendőrséget is értesítette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:25, szombat | Bulvár
Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár
Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza
A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét