Hírek
2013. Április 19. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: lvp / fotók: illusztráció
Hová vigyem Szentendrén a szelektív hulladékot?
Olvasónk tette fel ezt a kérdést, aki szelektíven gyűjtötte és szeretné továbbra is így gyűjteni a háztartási hulladékát Szentendrén. A közelmúltban megváltozott a rendszer, februártól házhoz megy a szelektív gyűjtő.
Hová is vihetjük mostanság például a műanyag szemet Szentendrén, hiszen a korábbi megszokott szelektívgyűjtő-szigeteknél már csak az üveggyűjtő konténer található meg. Így jogosan merülhet fel a kérdés többekben is a városban. Egy Kedves Olvasók hozzánk fordult a felvetéssel, amit mi igyekszünk maradéktalanul megválaszolni a Városi Szolgáltató Zrt. segítségével.
Szentendre február elején teljes területén a házhoz menő zsákos szelektív hulladékgyűjtésre állt át. Az új rendszer jóval fejlettebb és az európai irányelveknek illetve a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelő. A zsákos szelektív hulladékgyűjtés egyébként már nem ismeretlen a szentendreieknek, pontosabban a Pannónia-telep családi házas övezetében élőknek, hiszen számukra a város ezt már 2009-ben bevezette. Sőt 2010 tavaszától újabb területekkel – Vasúti villasor, Római sánc utca, Pomázi út által határolt terület – bővült a szelektív zsákolás, ami idén február 11-től már az egész városban működik.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésével a szentendreieknek lehetőségük nyílt arra, hogy a háztartásokban keletkező hasznosítható hulladékukat otthon, elkülönítve gyűjtsék, majd a megadott napokon az ingatlanok elé kihelyezve átadják hasznosításra a szolgáltatónak. Március elejéig még a megszokott helyeken a papír, műanyag és fémgyűjtő-konténerek is megtalálhatóak voltak, ám azóta ezek már csak a lakótelepi, társasházi övezetekbe állnak rendelkezésre.
A VSZ Zrt. Hulladékgazdálkodási és köztisztasági divízióvezetője, Pálinkás Attila közleményben tájékoztatott arról, hogy a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerben továbbra is lehetőség van a műanyag, fém csomagolási hulladék, Tetra-Pack dobozok (italosdobozok) és papír hulladékok külön gyűjtésére. Mindezek mellett továbbra is gyűjthetőek szelektíven az üvegek, ezeket azonban a városban már megszokottan fellelhető üveggyűjtő konténerekbe kell tenni.
Az új rendszer egyéb fontos változtatásokat is tartalmaz. A hulladékgazdálkodás ugyanis a felhalmozódott műanyag hulladékok, Tetra-Pack italos dobozok és fém csomagolási hulladékok számára nem biztosít külön gyűjtőedényt, viszont bármilyen áttetsző zsákban kihelyezve, bármekkora mennyiségben elszállítja mindenki szelektált szemetét. A cég külön hangsúlyozza, hogy ezek mennyisége nem függ az ingatlanok szerződéseiben szereplő mennyiségtől.

A legfontosabb azonban, hogy áttetsző műanyag zsákba csak és kizárólag szelektíven gyűjtött műanyag hulladék, Tetra-Pack italos doboz és fém csomagolási hulladék kerüljön. Ha ugyanis a kihelyezett átlátszó zsákok mást is tartalmaznak, akkor azt nem szállítja el a szolgáltató.
A papírhulladékot kötegelve, vagy papírdobozokba helyezve kell a ház elé kitenni, ráadásul ennél is ugyanúgy érvényes, hogy az elszállítási mennyiség nem függ a szerződésben szereplőtől.
A szelektív hulladék begyűjtése négyhetente történik, ha azonban a szállítási nap ünnepnapra esik, akkor a következő szállítás minden esetben az aktuális hét csütörtöki napja. (A szállítási napokról az EXPAND gombra kattintva lehet tájékozódni.)
Azokban az utcákban, ahol a kommunális hulladékszállítás nem az ingatlanok elől történik, ott a megszokott hulladékgyűjtő helyekre helyezze el mindenki szelektív hulladékát.
Ha bárkinek további információra lenne szüksége, keresse a VSZ Zrt. ügyfélszolgálatát a 26/300-407-es telefonszámon, vagy az ugyfelszolgalat@szentendre.hu email címen.
A szelektív hulladékgyűjtésről pedig még több információ található a www.vszzrt.hu és a www.szelektivinfo.hu weboldalakon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
