Hírek
2014. Április 19. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila
Húsvéti üzenet
Öröm és remény töltötte el a tanítványokat húsvét napján. Szinte maguk is nehezen fogták fel, hogy a szeretett Mester, aki kínhalált szenvedett a kereszten, tényleg feltámadt.
Nehezen emelték fel tekintetüket a nyomasztó események után, de aztán beragyogta őket Krisztus feltámadásának öröme, melynek fénye máig is megvilágítja utunkat.
Nem a csüggedés, nem az értelmetlen sodródás, hanem a bizalom, a derűs világszemlélet, a mindenki felé megnyíló isteni szeretet az az erő, amely átsegít minden nehézségen, még a halálon is.
A teremetett világ úgy jelenik meg ebben a fényben, mint Isten ajándéka, amelyet gondosan és felelősséggel kell kezelnünk. Személyes adottságaink, életünk, egészségünk, a családok, a közösségek, a népek, a nyelvek, a kultúrák, a történelmi tapasztalatok mind a Teremtő ajándékai. Értékesek és boldogságunkra szolgálnak. A legszebb ajándék pedig maga a világra születő emberi élet, melyet örömmel kell fogadnunk, és felelős szeretettel kell gondoznunk, mert minden ember örök boldogságra hivatott. Ebben a ragyogásban látjuk minden ember méltóságát. Ezzel a bizalommal imádkozunk mindannyiunkért, és építjük a testvéri közösséget minden emberrel.
Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
