Hírek
2016. Május 03. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: Danubia Televízió
Icomos-díjat kapott a visegrádi városközponti beruházás

Az UNESCO műemlékvédelmi világszervezetének magyar bizottsága ICOMOS-díjjal ismerte el a visegrádi városközpont-beruházást.
A grémium a Városháza, az egészségház és a rendezvénytér kialakításánál a régi értékek és a kortárs építészet településléptékű összhangját díjazta.
A párizsi székhelyű ICOMOS egy 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet, amely meghatározó szerepet tölt be a világ műemlékvédelmében. Az általuk kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába. A nemzetközi fórumon is tevékenyen dolgozó tagok saját országukban nemzeti bizottságokat alkotnak. Feladatuk a nemzetközi és hazai műemlékvédelmi elvek összhangjának megteremtése.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága 2006-ban határozta el, hogy évente diplomával jutalmazza az általa legkiválóbbnak ítélt, három évnél nem régebben befejezett műemléki helyreállításokat. Idén Visegrád mellett a Budapest-Újszász vasútvonal épületei, Majkon az egykori kamalduli remeteség konventépülete, illetve Sopronban a Várkerület rehabilitáció és Várfal-sétány kialakítása kapott díjat. A kitüntetést, minden évben a Nemzetközi Műemléki Világnap alkalmából, április 18-án adják át.
Fotó: Danubia Televízió
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik