Hírek
2013. December 28. 09:21, szombat |
Belföld
Forrás: Váci tourinform
Idegenvezetés - Történelmi séta Vácott

Idegenvezetés - Történelmi séta Vácott
Vác városának meghatározó püspökei (Migazzi Kristóf és Althann Mihály) folyamatosan fejlesztették a várost. A '40-es évek elején pusztító pestisjárvány megállítására emelték a Szent Rókus Kápolnát, 1745-re befejeződtek a Piarista templomépítési munkálatai, 1755-re pedig megépült a Domonkos rend temploma is, melyet használóinak fehér öltözéke után a nép Fehérek templomának nevezett el. 1764-ben Mária Terézia személyesen látogatott Vácra, kinek tiszteletére Vácon megépítették az ország máig egyetlen Diadalívét.
Az uralkodónő azonban gyanakodva fogadta a megtiszteltetést, így látogatásakor nem mert áthajtani a Kőkapu alatt: kocsisával kikerültette. 1766-ra megépült a Vác kincsestárának is nevezett Ferences templom, 1772-re pedig befejeződött a mai püspöki palota építése.
A 19. században iparosodásnak indult a város, a céheket manufaktúrák majd gyárak váltották fel. 1846-ban megnyílt a Vácot Pesttel összekötő első magyar vasútvonal, amiért azonban a váci kereskedők korántsem lelkesedtek annyira, mint mondjuk Petőfi, hisz a gyors összeköttetés a nagyvárossal a helyi kereskedelem visszaszorulását hozta.
Az 1848-49. évi szabadságharc két nagy csatája zajlott Vácon, melyeknek a város déli kapujánál, a Hétkápolna közelében állítottak emléket. A kiegyezést követően a századfordulóra megindult a polgárosodás, sportklubok, önképző körök és virágzó helyi sajtó jellemezte a várost.
A második világháború végén súlyos károkat szenvedett, 1944. december 8-án foglalta el a szovjet hadsereg.
A XX. század két világháborúja után, az 1950-es évekre megváltozott a város szerkezete: a város addigi gerincét képző egyházi intézményrendszert az állam erőszakkal háttérbe szorította, a főbb intézmények irányítását átvette. A felduzzadó lakosság (munkások érkeztek az újonnan alapított bányába) kiszolgálására lakótelepeket építettek.
A rendszerváltás után az egyház szerepe ismét nőni kezdett, és növekszik ma is. Az ipar leépítése miatt megszűnt munkahelyek lehetőséget adtak a város visszaalakulására. Az egyház révén ismét megjelent a felsőoktatás, és felújították az egyházi tulajdonba visszakerült ingatlanokat is.
Az 1990-es évek legelején egy pap a Fehérek Temploma alatti elfeledett pincében 18. századi múmiákra és gyönyörűen festett koporsókra lelt. A lelet világviszonylatban egyedülálló, a múmiák a pince által teremtett környezetben hihetetlen jó állapotban konzerválódtak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a múmiák közül némelyik életében (feltételezések szerint génmutáció révén) rezisztens volt különböző halálos betegségekre.
Erről, és még sok más történelmi érdekességről hallhatnak a váci Programiroda által szervezett idegenvezetéseken.
A Vác és környéke TDM Nonprofit Kft. által fenntartott turisztikai iroda segítséget nyújt a város megismerésében, testre szabott tanácsokkal és idegenvezetői szolgáltatással áll a turista csoportok, munkahelyi közösségek, iskolák, baráti társaságok rendelkezésére.
Idegenvezetői közel két órás időtartamban mutatják be a város nevezetességeit igény szerint német és angol nyelven is.
Az idegenvezetés megrendelhető a következő elérhetőségeken:
2600 Vác, Március 15 tér 17.
Telefon: +36 27 316-160
Fax: +36 27/316-464
E-mail: vac@tourinform.hu
www.tourinformvac.hu
www.turizmusvac.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.