Városlista
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2021. Október 13. 08:51, szerda | Bulvár
Forrás: mti

Indul a jelentkezés A Dal 2022-ra, élő lesz a zenei kíséret

Indul a jelentkezés A Dal 2022-ra, élő lesz a zenei kíséret

November 15-ig lehet jelentkezni A Dalba, a köztelevízió zenés produkciójába. Az immár tizenegyedik évadjához ért dalválasztó válogatóiba ismét negyven dal jut, 2022-ben először lesz élő a zenei kíséret.

"Eddig félplayback produkciókat láthatott a közönség A Dalban, a zene felvételről ment. A Dal 2022-ben mind a hét élő adásban eredeti hangszereléssel, élő zenével hangzanak el a dalok, amihez szükség esetén session zenészeket biztosítunk. Az elődöntő dalai akusztikus formában versenyeznek, a döntőben az MR Szimfonikusok harminc fős csapata kíséri a produkciókat" - mondta Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, A Dal 2022-be is legfeljebb három perces, magyar nyelvű dalokat várnak, amelyek idén március 30. előtt nem hangzottak el és nem kerültek kereskedelmi forgalomba. A Dal 2022. január 29-én indul, válogatóból négy adás lesz, majd a két elődöntőt követi március 12-én a döntő.

Medveczky Balázs szólt arról, hogy a zsűri tagjait később jelentik be. A végső győztes tízmillió forintot fordíthat produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt készíthet. A legjobb négy további három tagja öt-ötmilliót kap produkciója fejlesztésére, a nyolcas döntő maradék négy előadója pedig egy-egymilliót. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegíró, valamint a legjobb akusztikus produkció díját.

Címkék: A dal, jelentkezés, zene

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 13. 09:25, szombat | Bulvár

Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország

Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.

2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár

Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza

A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.

2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár

Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm

Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár

Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára

Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét