Hírek
2013. Április 11. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Janics az egyesre koncentrál, de csapathajó sincs kizárva
Elsősorban az egyesre koncentrál Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, ugyanakkor annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy párosban, vagy négyesben legyen majd ott az év kiemelkedő versenyein.
"Örülök, hogy jó formában vagyok, van önbizalmam, mert jól mennek az edzések - mondta Janics a Sport TV Mai Helyzet című műsorában szerdán. A 30 éves sportoló - aki márciusban jelentette be, hogy korábbi terveitől eltérően mégsem szülőhazájában, Szerbiában, hanem továbbra is Magyarországon kíván versenyezni - hozzátette: Győrben, új klubjában főként fiatalokkal készül, így a példakép szerepét is be kell töltenie.
"Fiatal koromban én is Győrben edzettem Svidró József kezei alatt. Edzettem idősebbekkel, tudom, milyen fontos volt számomra, hogy láthattam Kőbán Ritát, hogyan edz, miként fogja a lapátot, mit csinál" - tette hozzá Janics.
A kajakos terveiről a szóvivője, Farkas Dávid beszélt. Amint azt elmondta, Janics az első Világkupa-versenyeken Storcz Botond szövetségi kapitány döntése értelmében még nem indulhat, ám az első válogatón már kiharcolhatja a helyét a csapatban, majd júliusban, egy újabb válogatón a vb-részvételét is bebiztosíthatja. Hozzátette: a 200 és az 500 egyes kulcsfontosságú, ez ugyanis megalapozhatja a csapatba kerülést, mert a páros és a négyes sincs kizárva.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.
2024. Május 12. 08:57, vasárnap | Sport
Meglepetésre kikapott Miskolcon a Fradi
A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában.