Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2016. December 11. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Jónak lenni jó! - Már több mint egymillió forint folyt be az eladott tárgyakból

Jónak lenni jó! - Már több mint egymillió forint folyt be az eladott tárgyakból

Már most több mint egymillió forint folyt be a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akcióján, amelyet a december 18-i egész napos műsorfolyam zár

- mondta Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A főszerkesztő hangsúlyozta, a hírességektől továbbra is folyamatosan érkeznek a tárgyfelajánlások. A tárgyakat a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon fix áron lehet megvásárolni.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója elmondta, a műsorfolyam népszerűségének növekedését jól mutatja, hogy míg 2012-ben 100 millió forint, addig tavaly már 225 millió forint gyűlt össze jótékony célra. Emellett az adások nézettsége is nagyon magas, az előző évben ugyanis volt olyan műsor, amelybe 700 ezren néztek bele, és volt olyan is, amelynek 14-15 százalékos volt a közönségaránya.

A Jónak lenni Jó! kezdeményezéshez korábban felajánlásával csatlakozott mások mellett Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs labdarúgó, Hosszú Katinka úszó, Gyurta Dániel és Gyurta Gergely úszó, Marton Éva operaénekes, Ákos és Frenreisz Károly zenész, Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista, Balázs János zongoraművész, valamint a Fővárosi Nagycirkusz, a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Virtuózok Produkció.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld

Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld

Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.