Kallós Zoltán népzenekutató életművét mutatja be a Skanzen

A Skanzen Felső-Tiszavidék tájegységében a Sonkádi csűr 2015. április 5-étől Tánccsűrré alakul, és a válaszúti népzenei és néptánctáborok hangulatát idézi fel a látogatók számára.

Kallós Zoltánban Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte.

Kallós Zoltán 1926. március 26-án a mezőségi Válaszúton (Kolozs megye) született, és jelenleg is ott él. Szülei középparaszti családból származtak. Elemi iskoláit Válaszúton végezte, az első osztályt magyarul, a második-harmadik-negyediket románul, és vegyes lakosságú szülőfalujában cigány nyelven is megtanult. Bekerült a kolozsvári református kollégiumba, az ötödik-hatodik osztályt a kolozsvári gimnáziumban járta, majd a hatodikat Sepsiszentgyörgyön fejezte be. 1943-ban beiratkozott a kolozsvári tanítóképzőbe, amelyet 1946-ban, már a második világháború után fejezett be.

1946-48 között a kalotaszegi Magyarvistán tanított, s folytatta a már diákként megkezdett néprajzi és népzenei gyűjtéseket. Bekapcsolódott a kolozsvári Folklórintézet munkájába, népzenei gyűjtőutakra járt Kalotaszeg és Mezőség falvaiba, és gyűjtött Bartók nyomdokain Biharban is, Jagamas Jánossal együtt.

1948-1949 között katona volt Románvásárban, később Magyarvistáról Köbölkútra helyezték tanítani. Ebben az időben került sor első fonográfos népzenei gyűjtőútjára Moldvában. 1950 és ’55 között a kolozsvári Georghe Dima Zeneakadémián tanult, de megszakításokkal, mert családja kuláklistára került. Ezt követően tanítói oklevelével a moldvai csángó faluban, Lészpeden kapott állást, ahol 1956-ig tanított. Itt ismerte meg közelről a moldvai csángók hagyományait, és felismerve az elrománosító politikát, megszállottként kezdte el a Kárpátoktól keletre szakadt magyarok vokális és hangszeres népzenéjének, hagyományainak gyűjtését.

1957 és 58 között rövid ideig szakirányító volt a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házánál. 1956 és 1958 között többször letartóztatták, Kolozsváron és Csíkszeredán elítélték, összesen két évet töltött különböző börtönökben.

1957-ben betiltották a magyar nyelvű oktatást a moldvai csángó falvakban, azonban nem tudott elszakadni a vidéktől, ezért közel nyolc éven keresztül (1956-64) a Gyimes-völgyében, Gyimesfelsőlokon élt és tanított, majd egy ottani faipari vállalatnál dolgozott. Ebben az időszakban ismerkedett meg, majd szoros barátságot kötött Martin Györggyel, Andrásfalvy Bertalannal, és együtt járták Erdélyt, főként a Mezőség és Kalotaszeg falvait táncosok, zenészek, énekesek után kutatva, népzenei és néptáncfelvételeket készítve, filmezve. Meghatározó volt életében, amikor az 1960-as évek első éveiben Kodály Zoltántól egy Loewe Opta típusú magnetofont kapott népzenei felvételek készítésére, majd Martin György közvetítésével a felvételekhez szükséges szalagok is rendszeresen eljutottak hozzá.
1968-ban szabad művészi pályára lépett, visszakerült Kolozsvárra, és az ifjúsági táncházmozgalom egyik nagy hatású tanácsadójaként működött. A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklórnak úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet.

Ismertségét Magyarországon és Romániában egyaránt az 1970-ben megjelent Balladák könyve hozta meg. A 259 ballada és további 8 ballada meseváltozatát tartalmazó Balladák könyve a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, mennyiségi értékét pedig megsokszorozza minősége: négy néprajzilag jelentős táj balladaköltészetének újabb termésével együtt a feledésre ítélt archaikus típusokat és változatokat mentette meg az utókor számára, jórészt dallamokkal együtt. 1996-ban újabb kiadás született: Ez az utazólevelem. Balladák új könyve címmel. Legutóbbi, teljes kiadása CD melléklettel 2014 novemberében jelent meg Balladáskönyv címmel, a Kallós Zoltán Alapítvány kiadásában, Válaszúton.

A romániai rendszerváltást követően visszakérte és sikeresen visszakapta a szülei által megvásárolt válaszúti kúriát, a leromlott állapotú egykori vadászkastélyt. 1992-ben létrehozta Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítványt. Az először igen egyszerű körülmények között kialakított szórványkollégiumban 1999 óta a mezőségi vegyes lakosságú falvak gyermekeinek magyar nyelvű oktatását teremtették meg. A bentlakásos rendszer az ezredfordulón épült modern kollégiumban napjainkban lehetővé teszi, hogy a népi kultúrával, zenével, néptánccal, népköltészettel, tárgyalkotással közeli kapcsolatba kerülhessenek a szórványban élő gyerekek. A Kallós Zoltán Alapítvány közreműködésével 2014-ben Nagysármáson újabb szórványközpont valósulhatott meg.

Az 1990-es évek elejétől megrendezett népzenei és néptánctáborok széles – ma már nemcsak magyar anyanyelvű – kör számára nyújtják a hagyomány élményét. 2014 óta új táncpajta és szálláshelyek, mesterségműhelyek szolgálják az élményszerű tudásszerzést a résztvevők számára.

Kallós Zoltánnak meghatározó szerepe volt mind a magyarországi, mind a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában, mai eredményeiben és megújulásában. Személyes kapcsolatrendszerén keresztül önzetlenül segítette hozzá a népzene, néptánc, népköltészet iránt érdeklődő teljes generációkat a Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg és Moldva népéletének megismeréséhez és megéléséhez.

A gyűjtő és alkotó ma is aktív. Diákkorában kezdte el a népművészeti tárgyakat gyűjteni. A második világháború előtt összegyűjtött darabok nagy része sajnos szétszóródott, amikor a családtól elvették a kúriát.

A gyűjtés szenvedélye, a tárgyak ismerete és szeretete azonban töretlen volt, és a mai napig megmaradt. Kallós Zoltán az 1950-es évektől nagyszámú értékes néprajzi tárgyi anyagot juttatott magyar közgyűjteményekbe, a budapesti Néprajzi Múzeumba, a pécsi Janus Pannonius Múzeumba. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumba az utóbbi évtizedben főként szőttesek és hímzések kerültek Kallós Zoltán tárgygyűjtései révén.

Az 1960-as évektől a kolozsvári lakás szintén gyűjtőhellyé alakult a rendőri zaklatások ellenére is. A négy vidék, ahol élt és alkotott Kallós Zoltán – Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes – mellett a románság és a szászok kultúrájának darabjait is őrzi a Válaszútra megálmodott múzeum, amely 1998 óta fogadja a látogatókat. A gyűjtemény napjainkban közel 10 000 néprajzi tárggyal rendelkezik, önálló szakkönyvtára van, és kutatóközpontként is működik. Anyagának reprezentatív bemutatása született meg Korniss Péter fotóival, Adok néktek aranyvesszőt címmel, 2011-ben.
Kallós Zoltán számos korábbi, rendszerváltás utáni elismerése mellett 2014-ben nyerte el a Nemzet Művésze címet.