Hírek
2016. November 30. 10:00, szerda |
Helyi
Forrás: Pomáz Önkormányzata
Katalin bál Pomázon
Nagy sikerrel zajlott szombaton a Katlin Bál, amelynek idén is a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár adott otthont.
A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola Szülői Munkaközösségének szervezésében a rendezvényre már elővételben annyi jegy elkelt, hogy a helyszínen csak néhányan tudtak belépőt váltani. A nagyterem mellett lévő kisteremmel együtt a vendégeket díszített asztal várta a szülők által készített süteményekkel és nyolc óra után csaknem minden szék foglalt volt. A bált megnyitotta Ternovszky Béla a Kulturális és Sport Bizottság elnöke. A műsorban felléptek az iskola diákjai is, akiket Bruckerné Mikula Ildikó tanárnéni és Gál Anita tanított be. A neonfénnyel megvilágított struccok tánca igazán látványos volt. A gyerekek után a tanárok és a szülők közös produkciója következett, amelyen az iskola a 35. évfordulójára hívták fel a figyelmet a retro zenék megidézésével.
A bál hajnal háromig tartott, amelyhez a nagyszerű Zanzi Party Band biztosította a hangulatot. Csak kétszer volt megállás: amikor a közösség egy rövid vetítéses előadással felhívta a figyelmet a Bál jótékonysági céljaira és éjfélkor, amikor a KOMPAS utazási iroda által felajánlott 120.000 Ft-os tombola főnyereményt és további nagy értékű ajándék (wellnes hétvége a KOMPAS-tól, vérnyomásmérő a pomázi István Király Patikától, ékszer utalvány a Szabó ékszertől és ajándékkosár a COOP-tól) nyerteseit húzták ki, a megvásárolt belépők sorszámai alapján.
Fotó: Pomáz Önkormányzata
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
