Városlista
2022. január 29, szombat - Adél

Hírek

2021. November 30. 11:01, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Kettős emberölés miatt emelt vádat egy férfi ellen

Kettős emberölés miatt emelt vádat egy férfi ellen

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2020. márciusban baltával két embert megölt, majd a testeket felgyújtotta.

A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a két sértett - apa és fia - a bűncselekmény elkövetésének idején egy nagykőrösi, romos tanyaépület rendbehozatalán dolgozott. A még tizennyolc év alatti fiú egyik karja születési rendellenesség miatt csökevényesen fejlődött.

Március 31-én az elkövető a tanya mellett kerékpározott el és szóba elegyedett a sértettekkel, akik cigarettával kínálták.

A vádlott segített a sértetteknek fát vágni, így került hozzá egy balta. Miután a férfi meglátta a fiatalabb áldozat övtáskáját, értékei megszerzéséért a tanya melléképületében a baltával hátulról fejbe verte. Magához vette az övtáskából a fiú mobiltelefonját, a házba ment, és ott az apát is legalább négyszer fejbe vágta. Ezután értékek után kutatott, majd mielőtt elhagyta a tanyát, mindkét testet meggyújtotta. A fiatalabbik sértett testének meggyújtásakor még élt.

Aznap éjszaka az elkövető visszatért, és éghető anyaggal locsolta le a már élettelen testeket, majd ismét meggyújtotta őket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai néhány nap alatt elfogták az elkövetőt, aki ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 28. 12:01, péntek | Kék hírek

Berúgott, lopott, nem emlékszik rá

Nem rémlett a kerékpárlopás annak a 25 éves férfinek, akit a rendőrök ébresztettek alkoholmámoros álmaiból. A biciklit visszaadták tulajdonosának.

2022. Január 28. 08:38, péntek | Kék hírek

Kilencszer lőtt sógorára

Másodfokon is elítélték a férfit.

2022. Január 27. 14:59, csütörtök | Kék hírek

Budapesten fogtak el egy német kokaindílert - Videó

Budapesten fogtak el egy német férfit, akit a német hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy annak a bűnszervezetnek volt a tagja, amely tonnaszámra hozott kokaint Dél-Amerikából Németországba

2022. Január 25. 17:02, kedd | Kék hírek

Megverték, majd kirabolták ismerősüket

A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik kirabolták alkalmi ismerősöket Hódmezővásárhelyen.