Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2017. Május 10. 11:14, szerda | Életmód
Forrás: mti

Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg

Kevesebb légi baleset volt 2016-ban, de ezekben többen haltak meg

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint bár 2016-ban kevesebb légi baleset volt mint egy évvel korábban, többen haltak meg.

A kedden publikált - az MTI-nek is megküldött - éves repülésbiztonsági jelentés adatai azt mutatják, hogy 2016-ban 1,61 baleset jutott egymillió repülésre, míg 2007-ben ugyanez az adat 3,53 volt, ez 54 százalékos javulás, de a 2015-ös adatnál is 10 százalékkal jobb.

Ugyanakkor nőtt a halálos balesetek és az ezekben elhunytak száma is 2015-höz képest: két éve 4 halálos balesetben 136-an, tavaly 10 halálos kimenetelű szerencsétlenségben 268-an vesztették életüket. Ez azonban még mindig az ötéves átlag alatt van.

A legtöbb baleset a Közel-Kelet - Észak-Afrika régióban történt (5,8 baleset egymillió repülésenként), a legkevesebb pedig Észak-Ázsiában volt, ahol egymillió repülésre 0,19 baleset jutott.

A leggyakoribb baleseti ok amiatt következett be, hogy a repülőgép elhagyta a futópályát, illetve a gurulóutat, de gyakori volt az is, hogy a gép behúzott futóművel landolt, valamint a futómű összecsuklott landoláskor.

Halálos balesetek legnagyobb részben azért következtek be, mert az irányítást elvesztették repülés közben és emiatt a gép lezuhant.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód

Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 30. 07:35, szerda | Életmód

26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők

A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön.