Hírek
2013. Szeptember 06. 11:13, péntek |
Sport
Forrás: www.vacikse.hu
Kezdődik váci kézisek szezonja
Szombaton kezdi meg a bajnoki szereplést a Váci KSE kézilabda csapata, mely szerdán is pályára lép. Az újjáformálódott együttes célja, hogy egységként szerepeljen a mérkőzéseken.
A Váci KSE férfi kézilabdázói számára szombaton, a PLER KC Budapest elleni vendégjátékkal kezdődik meg 2013-2014-es bajnoki idény, majd a következő szerdán, a Csurgó ellen, 18.00 órai kezdettel hazai pályán is bemutatkozik Rosta István – részben – újjáformálódott együttese. A vezetőedző a felkészülés tapasztalatait, az esélyeket, és a saját csapatával szemben támasztott elvárásokat összegezte.
„Nem voltunk felhőtlenül boldogok, hogy – a váci csarnok tető felújítási munkálatai miatt – a nyári alapozás túlnyomó részében albérletbe kényszerültünk. Szerencsére Budapesten, az Elektromos Sporttelepen minden feltétel adott volt a kondicionális munkához, és a hozzá szorosan kapcsolódó regenerációhoz, míg a következő hetekben, Vácrátóton a technikai, és taktikai feladatokat tudtuk elvégezni. Játékosaim hozzáállásával maximálisan elégedett voltam, és úgy érzem, hogy lényegesen előrébb tartunk, mint a megelőző idény hasonló időszakában.
Az előttünk álló bajnokság – véleményem szerint – abban a tekintetben mindenképpen hasonlítani fog az elmúl évekhez, hogy a Veszprém, és a Szeged végez majd az első két helyen, míg a Csurgónak, és a Tatabányának ezúttal sem okozhat gondot az első 6-ba kerülés. A felsőház fennmaradó két helyéért a Vácnak – elsősorban – a Balatonfüreddel, és a Gyöngyössel kell majd megküzdeni, de ebbe a harca a jelentős szerb légiót felvonultató Orosháza is beleszólhat.

A váci csapat esélyei javíthatja, hogy csupán 3 játékos (Munkácsi, Szabó, Szikra) távozott, így a folyamatosság biztosított. Az újonnan érkezettekkel való összeszokás sem okozhat különösebb gondot, hiszen a csapat több tagjának (Pál, Korsós, Kökény, Gábori) a PLER együttesében már volt velük játékkapcsolata. Az új igazolásoktól (Bakos Á., Kocsi, Laurencz, Lendvay) azt várom, hogy képzettségükkel, és rutinjukkal stabilitást adjanak az együttesnek, és ez által, a riválisainkkal szemben, a kritikus helyzetekben, a korábbinál eredményesebbek legyünk. Egyedüli problémát az elhúzódó sérülések jelenthetnek. A keresztszalag műtét után lábadozó Nikoliczáról korábban is tudtuk, hogy november előtt nem nagyon lesz bevethető, de Lendvaynak a felkészülés során összeszedett, sajnálatos sérülése olyan érvágás, amivel előzetesen nem kalkuláltunk. Ha rajta múlna, holnap pályára lépnek, de orvosai szerint erre legkorábban szeptember végén kerülhet sor.
A sérülésektől függetlenül is úgy gondolom, hogy – a tavalyihoz hasonlóan – nekünk elsősorban csapatként kell erősnek lennünk, és akkor meg tudjuk valósítani célkitűzéseinket. Ehhez persze – a hazai, és az idegenbeli mérkőzéseinken egyaránt – számítunk szurkolóink támogatására!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
