Hírek
2014. November 24. 09:02, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Kortárs nemzetközi képzőművészek alkotásai Szentendrén
Tizenhat kortárs nemzetközi képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a MűvészetMalomban KONSTRUKTÍV + INTER + KONKRÉT címmel - tájékoztatta az MTI-t Beke László művészettörténész, a kiállítás társkurátora.
A kurátor kiemelte: a geometria világához kötődő tárlat mások mellett Kassák Lajos, Moholy-Nagy László vagy Kepes György nyomdokain haladva mutatja be, hogy a matematika, a logika, a várostervezés és a műszaki tudományok - hogyan élnek együtt a mindennapokban a művészettel, hogyan jelennek meg például a színek, a formák - a sárga, a vörös és a kék variációi, a kör, a négyzet, a háromszög.
A művészettörténész felidézte: az 1920-as évek két hatalmas kezdeményezése - a Bauhaus Németországban és a De Stijl (A stílus) Piet Mondrian körül Hollandiában - úgy vélte, hogy a zűrzavaros társadalomban valami nagyon tisztára van szükség, s ma ismét tiszta fogódzókat kell nyújtani.
Heinz Kasper társkurátor, képzőművész arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai társadalomban a művészek közösen fellépve, összefogva érhetnek el eredményeket.
"A művészeknek ma már nincsenek csoportjaik, csak úgynevezett gazdasági érdekeik vannak. Mi olyan művészcsoportot szeretnénk működtetni, amely felelősnek érzi magát a társadalomért" - mondta.
A német képzőművész, aki a projektet elindító Kelet-Nyugati Tudástranszfer Támogatásának Társasága (WOW) ügyvezető igazgatója, elmondta: a WOW projektjének kiállításain és szimpóziumain hét európai ország művészei mutatkozhatnak be, az első állomás Magyarország. Hozzátette: a mostani eseményhez kapcsolódva alakult meg a kiállítás címével megegyező nevű csoport, a nemzetközi tömörülést osztrák, német, olasz, holland, román, szlovák és magyar művészek alkotják.
A 16 nemzetközi művész, 16 pozíció alcímet viselő tárlat megnyitóját szimpózium kísérte, amely a résztvevő művészeket, művészeti irányzatokat és műveket mutatta be.
A kiállítás január 26-ig látható a szentendrei MűvészetMalomban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
