Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2013. Október 07. 07:44, hétfő | Helyi
Forrás: MTI / Fotó: Dietz Ferenc Facebook

Közel félezer alkotó kiállítássorozata Négy elem címmel

Közel félezer alkotó kiállítássorozata Négy elem címmel

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete több mint 470 művészének alkotásaiból nyílt tárlatsorozat Négy elem címmel szombaton. A négy helyszínen zajló seregszemle megnyitója a szentendrei MűvészetMalomban volt.

A megnyitón adták át az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA), valamint a MAOE-nak a díjait is. Az Ég és föld között, tűzön vízen át alcímet viselő tematikus kiállítás a MAOE saját tagjai részére szervezett tárlat, amelyen képző- és iparművészek állítanak ki. Fekete György, az MMA elnöke megnyitó beszédében kifejtette: „a Magyar Művészeti Akadémia ezekre a kiállításokra úgy tekint, mint a már évekkel ezelőtt közösen eltervezett (s jövőre induló) Nemzeti Szalon ígéretes előhírnökére, melyekben a már hangsúlyosan említett üzenetek fognak új életre kelni hiteles alkotók hiteles művei által minden vizuális műfajban, hiteles befogadók érdeklődésétől kísérve.”

Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere köszöntője után Kálnoki-Gyöngyössy Márton múzeumigazgató, a város kulturális és turisztikai vezetője azt hangsúlyozta, hogy a város kulturális helyszínei mindig is a sokszínűségre és a befogadásra törekedtek, miközben így a szentendrei művészetet is szélesebb kontextusba lehet helyezni.

A szakmai zsűri által kiválasztott művekből álló kiállítás egy időben, négy helyszínen látható: Budapesten az Olof Palme Házban, valamint Szentendrén a Régi Művésztelep Galériájában, a Barcsay Múzeumban (a díjazott művészek alkotásaiból) és a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban, ahol 72 mű nagyított printjeiből látható víz alatti tárlat az uszoda medencéjében.

Az Emmi díját ketten kapták meg: Módos Gábor, valamint Szőcs Miklós Tui. Az MMA díját vehette át Fürjesi Csaba, Nagámi Nagy Gábor Mihály, Pirk László, Sulyok Gabriella, Várady Róbert, Chochol Károly, Berzy Katalin, Szabó Verona, Kis Iringó és Orient Enikő. A MAOE által díjazott művészek: Kelecsényi Csilla, Rékasy Levente, valamint Vásárhelyi Antal. Az uszoda közönségdíját Tóth József Füles fotóművész kapta. A kiállítások védnöke Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a tárlatok november végéig láthatók.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.