Hírek
2019. Január 10. 12:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Különleges fényképnegatívok kerültek elő egy pécsi padlásról

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról.
A felvételeket - restaurálás után - egy honlapon mutatják be - jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.
Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: "egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban".
A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni - mondta, megjegyezve, hogy ennek sikerére jó esélyt lát.
Porszász Áron, a fotók restaurálását végző fotóművész közölte: a fotótörténetben egyedi leletet jelentő teljes anyag mintegy öt százalékát nézték át eddig. Azok között portrék, katonaportrék, elsőáldozási és esküvői képek, valamint enteriőrök is találhatóak.
Az üvegnegatívok állapotára térve elmondta, hogy várhatóan fél év "aktív munka" lesz megmenteni a felvételeket. Azokat egyebek mellett megtisztítják, digitalizálják és katalogizálják - jelezte Porszász Áron, hozzátéve, hogy a leletek mintegy 20 százaléka darabokban került elő.
Az eseményen elhangzott, hogy a feldolgozott anyagot a www.pecsanno.hu oldalon tervezik bemutatni, az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan - hetente száz képpel - bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd.
Páva Zsolt polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz.
A városvezető, aki a létrehozandó honlapot a múltkutatás izgalmas eszközének nevezte, kitért arra is, hogy a pécsi önkormányzat támogatást nyújt az anyag megmentéséhez és konzerválásához.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat