Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Szeptember 06. 15:02, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Lakásában rabolt ki egy idős nőt – VIDEÓVAL

Lakásában rabolt ki egy idős nőt – VIDEÓVAL

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2020. szeptember 2-án 10 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a VII. kerületi Hernád utca egyik lakásában kiraboltak egy idős nőt - közölte a rendőrség.

A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor egy nő – mappával a kezében – aláírásgyűjtésre hivatkozva megszólította őt. Az ismeretlen nő egészen hazáig kísérte és arra hivatkozva, hogy mosdóba kell mennie, még a lakásába is bejutott. Az idős asszony kávéval és vízzel is megkínálta az ismeretlent, aki ekkor a földre lökte őt és kihasználva magatehetetlen helyzetét, lehúzta ujjairól a gyűrűit, táskájából elvette pénztárcáját a benne lévő pénzzel.

A nyomozók szemlét tartottak, lefoglalták és elemezték a környéken található kamerák felvételeit. Az egyik kamera rögzítette a feltételezett elkövetőt, akit a VII. kerületi Rendőrkapitányság járőre felismert, mert korábban igazoltatta őt. A 31 éves budapesti T. V. Krisztinát a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a VII. kerületben, a Péterfy Sándor utcában fogták el és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozók T. V. Krisztinát rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök az ellopott ékszereket egy zálogházban lefoglalták és visszaadták őket a tulajdonosnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.