Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2014. Május 13. 09:00, kedd | Helyi
Forrás: lvp/MTI

Lecsúszott Szentendre a kaszinónyitásról?

Lecsúszott Szentendre a kaszinónyitásról?

Pest megyében öt kaszinó működhet majd az új koncessziós szerződések alapján, ám jelenleg úgy tűnik mindegyik a fővárosban lesz, pedig korábban Szentendre is jelezte, szívesen adna otthont egynek.

A jelenleg működő három magyarországi kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg idén - derül ki Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-nek adott hétfői tájékoztatásából.
Az NGM a múlt héten közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki, öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.
Az NGM írásos válasza szerint jelenleg három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban.

A fővárosiak - a Belvárosi, más néven Tropicana Casino, valamint a Las Vegas Casino - 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemelnek. Ezzel összhangban a megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti egység esetén ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinó esetén 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.

Nyugat-Magyarországon jelenleg két hely "foglalt", működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még - ismertette az NGM.

Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.

Kapcsolódó cikk:
Szentendre is rulettezne

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.