Hírek
2013. Július 04. 09:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: hovedelem.hu/Ferenczi János/Fotó: Rácz Tünde
Lőgyakorlat és tábor az esélyegyenlőségért Szentendrén
Lőgyakorlaton is részt vehettek egyebek mellett a fiatalok az Altiszti Akadémián rendezett Esélyegyenlőségi táborban Szentendrén. A táborozók ráadásul Kótai Mihály ökölvívó világbajnok is találkozhattak.
Az esélyegyenlőség jegyében rendez tábort július 1−4 között a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A tábor célja, hogy növelje az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tudatosságot, valamint megjelenítse és bemutassa a honvédelmi tárca esélyegyenlőségre vonatkozó szakmai munkáját.
A fiatalok egy előre meghirdetett pályázaton jelentkezhettek a táborba, melyben idén a kiválasztásnál fokozottan figyelembe vették azt, hogy a jelöltek akár hivatásszerűen is a katonaságot választanák későbbi foglalkozásukként.
A tábor jellegében egy igazi kiképzés momentumait jeleníti meg, mindezt négy napba sűrítve. A részt vevő roma és más hátrányos helyzetű fiatalok a szolgálati szabályzat megismerése, alaki gyakorlati kiképzés és sportfoglalkozás során ismerkedtek elsőként a katonaélet kihívásaival. Meglepetésként Kótai Mihály ökölvívó világbajnok is meglátogatta a táborban edződő ifjú katonajelölteket, sőt részt vett a sportprogram egyes elemeinek foglalkozásain.

A kiképzés legizgalmasabb momentumai közt persze a lőgyakorlat szerepelt az első helyen, melyen a pisztoly- és kispuskalövészet mellett a fiatalok megismerkedtek a lőfegyverek szerkezetével is. Tereptan, menetgyakorlat, valamint túlélési ismeretek zárják a feladatok sorát.
A táborozók a program végén egy közös tábortűz és szalonnasütés mellett mesélik el egymásnak és kiképzőiknek az elmúlt napokban megszerzett tapasztalataikat, érzéseiket.
Négy napon át tizenkét önkéntes fiatal ismerkedett a Magyar Honvédség életével Szentendrén. A résztvevők ez idő alatt olyan élményekkel lettek gazdagabbak, melyek birtokában átérezhetik, hogy a katonai hivatás komoly elvárásokkal párosul minden jelölt számára. A táborban hátrányos helyzetű, ám a jövő felé nyitott, tanulni akaró, agilis emberekkel találkoztunk, akikből a jövőben a hazájukat büszkén szolgáló katonák válhatnak majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
