Hírek
2015. Április 21. 07:14, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Lopott festmények tulajdonosait keresi a szentendrei rendőrség
Feltehetően bűncselekményből származnak azok a könyvek és festmények, amelyeket egy balesetet szenvedett autóban találtak a rendőrök még március 12-én Pomáz és Budakalász között
Közölte mindezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján. A rendőrség közzétette a tárgyakról készült fotókat és keresi a tulajdonosokat.
A közlemény szerint a személygépkocsi március 12-én Pomázról Budakalász felé haladt, amikor eddig ismeretlen körülmények között balesetet szenvedett. A sofőr ezt követően az autót hátrahagyva elmenekült. A rendőrök a gépjárműben könyveket és festményeket találtak.
A szentendrei nyomozók vizsgálják, hogy a lefoglalt tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak-e, a városi rendőrkapitányság orgazdaság elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárás ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség azt kéri, hogy aki felismeri a fényképeken szereplő vagyontárgyakat, az jelentkezzen a Szentendrei Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-26-502-400-as, a 06-80-555-111-es, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívót.
A festményekről készült fényképek megtekinthetők a rendőrség honlapján
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
