Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2014. November 04. 08:50, kedd | Helyi

Luxemburgból Magyarországra - Az én Szentendrém

Luxemburgból Magyarországra - Az én Szentendrém

Lezárult a PMK Az én Szentendrém című helytörténeti vetélkedője, melyhez több érdekes írás is érkezett. Ezek közül szemezget a könyvtár. Elsőként a Luxemburgból Magyarországra című történetet mutatja be.

Luxemburgból Magyarországra
(fotó: A Szakkay József Szakközépiskola diákjainak tablója)

Először gyerekkoromban jártam Szentendrén, de igazán külföldi turistákon keresztül, idegenvezetőként kerültem közelebb a városhoz.

Az utazási iroda, ahol dolgoztam (spanyol, német és portugál nyelvekkel), a Dunakanyart (három várossal: Szentendre, Visegrád, Esztergom) fakultatív programként kínálta a Budapestre látogatóknak. Kilenc órakor kezdtük a napot Szentendrével. Gyors parkolás után, tíz óra körül már a Bogdányi utcán sétáltunk a Fő tér felé. Vendégeim érdeklődve figyelték, milyen szép portékával gazdagodhatnak majd. Kevés időnk volt a Blagovestenszka-templomra (pár szó erejéig), majd felmentünk a Plébániatemplomhoz, végül a Szamos Marcipán Múzeumba látogattunk el, amit az iroda jelölt meg. Befejezésül a Fő térről induló lovas fogattal kocsikáztunk egyet, mely elvitt a buszunkig. Utasaink ezután még kaptak kb. harminc percet, hogy vásároljanak. Délben már a buszon ültünk és Visegrád felé tartottunk.

Elgondolkoztam azon, vajon mi maradt meg ezeknek a turistáknak a Szentendréből. Valószínűleg összekeveredett bennük a három város képe, hiszen erőltetett menetben, sok buszozással kellett végigrohanni mindet. Talán aki a vásárlás alatt képeslapot is vett, utólag helyrerakhatta az összezavarodott képeket magában. Már akkor éreztem, hogy mindegyik város többet érdemelne ennél.

Amióta itt lakom (férjemmel és három gyerekünkkel), ez a gondolat megerősödött bennem. Most látom igazán, hogy mennyi mindent elmondhattam volna a turistáknak, ha az idő és a főnököm engedte volna. Olyan jó lenne Budapestről idecsábítani a turistákat, csak Szentendrére! Megmutatnám nekik a művészek, a borok, az izgalmas pincék, a rejtett sikátorok városát. Biztosan megtanulnák a nevét ennek a különleges helységnek, mely csak úgy hemzseg látnivalókban.

Két éve, amikor ideköltöztünk és felfedeztük a környéket, beleszerettünk a Bükkös-patakba és környékébe. Elgondoltuk, hogy gyerekeink a Szent András Óvodába, majd a Szent András Iskolába járhatnának. Milyen jó lenne, ha nem kellene autóba ülniük, hogy eljussanak az iskolába! A Kálvária tértől nem messze találtunk is egy számunkra ideális házat, melyet megvettünk és átalakítottunk. Külföldről, Luxemburgból költöztünk Magyarországra. Nagy volt a változás. Bekerültünk egy idegen városba, ahol senkit sem ismertünk. Dobozban álltak a holmijaink, a gyerekeknek új közösségbe kellett beilleszkedniük... Aggódtunk, hogyan veszik majd az akadályokat, és hogy ez a sok változás megviseli őket, de csupa pozitív dolog történt velünk, amióta csak ideköltöztünk, és mindennap hálásak vagyunk valamiért. A luxemburgi közöny, szenvtelenség után annyi kedvességet, nyitottságot kaptunk a szomszédoktól, az egyházközség tagjaitól, a pedagógusoktól; az ottani steril közeg után élvezhettük a rengeteg történelmi, kulturális kincset rejtő várost, és a kinti álmos napok után sok színes programon vehettünk részt.

A nagy festő és kis tisztelője

Fontos volt számunkra, hogy egy katolikus közösséghez is tartozzunk. Nagyon jól működő, minden korosztályt megszólító gyülekezetet találtunk itt. Az egyházközösség munkájában mi is aktívan részt szerettünk volna venni, így amikor a Mária Rádió önkénteseket keresett a Mária-út zarándoklat megszervezéséhez, férjemmel együtt mi is jelentkeztünk. A Mária-út egy kialakítás alatt álló zarándokút, melynek fő útvonala Mariazelltől Csíksomlyóig terjed. Rengeteg családot sikerült elhívni erre a kalandra (52 fővel érkeztünk meg célunkhoz). A szervezést is élveztem. A polgármester úr nagyon segítőkész volt. Felhívta a Rádió Szentendre igazgatóját, hogy beszélhessek a hallgatóknak a Mária-útról. Segítséget kaptam munkámban Szvorák Katalintól is, aki mikor meghallotta, hogy Szentendre is csatlakozik, írt egy lelkesítő cikket, mely megjelent a Szentendre és Vidékében.
Szeretném sokkal jobban megismerni ezt a várost, és mindezt a tudást – most már nem a turistáknak, hanem a saját gyerekeimnek, esetleg játékos formában iskolásoknak – átadni. A Szent András Iskolában kaptunk is erre lehetőséget (egy másik tanítónővel). Lelkesen készültünk a helyismereti órákra, amikor megláttam a felhívást a könyvtárban, hogy várják a jelentkezőket Az én Szentendrém vetélkedőre. Beneveztem, és a helytörténeti totó után végigcsináltam a helytörténeti sétát is nyolcéves lányommal, aki lelkesen fényképezett engem, és élvezte, hogy együtt fedezzük fel a város rejtett zugait.

Köszönöm a vetélkedő érdekes kérdéseit, a séták izgalmas programját, és a könyvtári jó hangulatú előadás megszervezését, Benkovits Györggyel!

Az én Szentendrém most még sokkal szebb, mint idegenvezetői munkám során, tizenöt éve. Az én Szentendrém tele van gyönyörű épületekkel (minden hiányosságukkal együtt), izgalmas utcákkal, melyekhez egyre több élmény köt, és tele van kedves, nyitott emberekkel.

Végül Jószay Magdolna versét idézném, és szívből remélem, kívánom, hogy minden szentendrei polgár így tudja szeretni városát, mert talán akkor válik majd Szentendre igazán sziporkázó ékszerdobozzá.

Barnáné Varga Anita

Szentendre

Mindig új és megunhatatlan,
akárhányszor erre térülök,
mintha tényleg elvarázsolnának,
szépségébe beleszédülök.
Tágra nyílt szemmel csodálom
minden mesés részletét,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 13:10, kedd | Belföld

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

2024. Április 16. 10:59, kedd | PR

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.