Hírek
2014. Október 30. 07:18, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp/PMRFK
Már előzetesben az idős asszonyt verő és kirabló férfi
Rövid időn belül elfogta a szentendrei rendőrség azt a 33 éves férfit, aki Dunabogdányban bántalmazott és rabolt ki egy idős asszonyt. A bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezte a gyanúsítottat.
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Mihály 33 éves dunabogdányi lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint október 25-én 16 óra körüli időben bement egy dunabogdányi családi házba és az ott élő idős asszonyt többször megütötte, majd az értékeit követelte tőle. A sértett a fenyegetés hatására átadta a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.
A szentendrei rendőrök az adatgyűjtés és a tanúkihallgatás eredményeként azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Mihályt, akit a nyomozók még a bűncselekmény elkövetésének napján, az esti órákban elfogtak és a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállítottak. A férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. október 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.
A gyanúsított ellen a további eljárást – fogvatartása mellett - a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
