Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. Május 27. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Még kilenc nap, és POSZT-olhatunk

Még kilenc nap, és POSZT-olhatunk

Jövő csütörtökön kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT); a tíznapos fesztivál versenyprogramján 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció pedig határon túli színházból érkezik.A június 5. és 14. között tartandó fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a látogatókat.

A POSZT díszvendége Huszti Péter lesz, a versenydarabokat Császár Angela színművész és Sándor L. István színikritikus válogatta.Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idén is 65 millió forinttal támogatják a POSZT-ot. A város és játszóhelyei felkészültek, a pécsiek várják a fesztivált - fogalmazott.

Stenczer Béla, a POSZT egyik ügyvezető igazgatója elmondta: a látogatókat gazdag program várja, a jegyek nagy részét már értékesítették. A fesztivál költségvetéséről elmondta: pillanatnyilag nem tudják, milyen központi forrásra számíthatnak. Hozzátette: a város támogatása mellett a miniszteri keretből 10 millió forintot kapott a fesztivál, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) meghívásos pályázatáról pedig a jövő héten döntenek.

Az off-programok 35 helyszínen 187 rendezvényt kínálnak. Az ügyvezető beszélt a Kodály Központ három koncertjéről: a Csík Zenekar Berecz András és Őze Áron vendégszereplésével, a Budapest Klezmer Band Tompos Kátyával és Dunai Tamással lép fel, a programok zárásaként pedig Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari emlékezik Maár Gyulára, Bachot és Pilinszkyt híva segítségül.

Szólt a Színházi Dramaturg Céh Nyílt Fórum elnevezésű programjáról, amelyen kortárs darabok felolvasószínházi előadásai szerepelnek. A POSZT vendégei a színművészeti egyetemek is, a rendezvény emellett kiemelten foglalkozik a színházi nevelés, színházpedagógia kérdésével hatnapos programsorozat keretében.

Az idén 60 éves Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kiemelt partnerként vesz részt a programban, a cirkuszművészet erőteljesen megjelenik a fesztiválon. Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója arról beszélt, hogy a cirkusz mint műfaj innovatív időszakát éli világszerte, a gálaműsorban is ilyen produkciókkal találkozhat a közönség. A POSZT-on Magyar cirkuszcsillagok címmel mutatják be születésnapi műsorukat.

Kőhalmi Andrea, a POSZT másik ügyvezető igazgatója kiemelte: kapcsolódnak a holokauszt-emlékév eseményeihez, kiállítással, koncerttel, előadásokkal. A programok közül kiemelte a ...vagy nem lenni - Zsidó színész-sorsok a 'hálátlan hazában', 1939–1944 címmel megrendezett kiállítást és a Dohány utcai seriff című előadást.

A kiállítások között szólt a Látványtér ez évi tárlatáról, amely az elmúlt két színházi évad legjobb jelmezeit, díszleteit mutatja be. Beszélt a Kiposztolva című tárlatról, amelyen kilencvenegy társulat közel négyszáz, a 2013/14-es évad bemutatóihoz készült plakátja lesz látható. Szólt a Díva, színész, nő című kiállításról, amely a 100 éve született Mészáros Ágira, Lukács Margitra és Tolnay Klárira emlékezik, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem bábtervező hallgatóinak munkáit bemutató BÁB-EL című tárlatról. Kiállítása lesz a díszvendég Huszti Péternek, Bagossy Levente tervezőnek, Ilovszky Béla színházi fotósnak. A pécsi animáció történetét is megismerhetik az érdeklődők és hang- és fénytechnikai bemutatót is tartanak.

A POSZT szakmai zsűrijének tagja Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus. A színész zsűri tagja Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművész. Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöke bejelentette: díjat alapítanak, amelyet Básti Lajosról neveznek el és a POSZT-on kiemelkedő alakítást nyújtott színművész vehet át a gálaesten

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;