Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2022. Február 19. 14:07, szombat | Külföld
Forrás: mti - illusztráció: mti

Megjelent az omikron változat két alvariánsa a szomszédukban

Megjelent az omikron változat két alvariánsa a szomszédukban

Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is - közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.

A tisztségviselő hozzátette, hogy egyelőre tömegesen nem terjedt el, csak egyes eseteket jegyeztek fel, főként külföldről hazatértek körében. Kifejtette, hogy az egyik alvariáns aggodalomra ad okot, mert az "alap" omikron változatnál is fertőzőbb, és kissé nehezebb lefolyású a betegség is.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna már túljutott a járvány mostani tetőpontján. Közölte, hogy a jelenlegi legszigorúbb korlátozásokkal járó, vörös színkódú kategóriába sorolt öt régió közül a nyugat-ukrajnai Rivne megyében javult a járványhelyzet, így elsőként kikerülhet ebből a besorolásból. Meggyőződését fejezte ki, hogy hamarosan a nyugati országrészben vörös kategóriában lévő Kárpátalja és Ivano-Frankivszk megye is az enyhébb fertőzöttséget jelző besorolásba kerül. Beszámolt arról, hogy jelenleg 26 052 koronavírusos beteg szorul kórházi kezelésre az országban, miközben a számukra elkülönített ágyak száma 72 887.

A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában péntekre 34 938-cal 4 672 198-ra, az elhunytaké 282-vel 104 106-ra, az aktív betegeké pedig több mint 5400-zal 672 083-ra emelkedett. Az elmúlt napon 3323 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld

Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.