Hírek
2012. Október 18. 09:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp
Megszépült a Bükköspart

Megszépült a Bükköspart múlt hétvégén, a hagyományos pataktakarítás mellett az akcióban résztvevők a játszóteret is rendbe rakták, a gyerekek ráadásul még falfestményt is készítettek.
Bükkös-parti elnevezéssel őszi nagytakarítást és családi napot rendezett szombatra a Bükkös-partiak Baráti Köre Egyesület. Az akcióra már reggel kilencre több, mint száz résztvevő gyűlt össze. Zakar Ágnes, képviselő, az esemény főszervezője kifejtette, hála Istennek most már sokkal tudatosabbak az emberek, mint amikor tizenkét-tizenhárom éve elkezdték ezt az akciót. Ezzel együtt azonban akadt szemét, ami össze kellett szedni, amiben nagyon sokat segítettek a gyerekek, köztük a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, az Izbégi Általános Iskola, a Barcsay Jenő Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanulói Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai is. Az akció alatt a városrész lakói tizenegy konténerbe helyezhették el a kommunális zöldhulladékukat.
A pataktakarítás során a felnőttek és a gyerekek összegyűjtötték a szemetet a parton és a mederben is. A pataktakarítás mellett a Móricz gimnázium tanulói a közelben lévő játszóteret is rendbe rakták, valamint falfestményekkel díszítették a Bükkös parti aluljárót is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik