Hírek
2016. Szeptember 09. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Megújult a posta előtti tér
Megújult Szentendre egyik fontos közterülete, a posta előtti tér, mely az ide érkezők számára a város egyik kapuja, az itt lakóknak pedig fontos csomópont.
A tér, amellett, hogy zöldterületként megújult, új szerkezetet is kapott: művészeti bemutatók számára alkalmas helyszínné vált, ezzel máris helyet adva a nyár végén indult nagyszabású művészeti projekt, az Art Capital egyik első szabadtéri kiállításának.
A megújult tér ünnepi átadóját 2016. szeptember 7-én tartották. A megjelenteket Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntötte, aki elmondta: az első benyomás mindig döntő fontosságú, és Szentendréről sokaknak ez a terület adja az első impulzusokat, a nemrég szintén önkormányzati beruházásban felújított aluljáróval együtt.
A városba tömegközlekedéssel érkező vendégek és turisták az aluljáró felől először ezt a teret látják meg, ezen áthaladva közelíthetik meg a belvárost. Az érkezők számára Szentendre egyik „kapuja” a tér, míg a helyben lakók és a térségben élők számára a posta miatt fontos csomópont. Mint a polgármester hangsúlyozta, a terület nem csak közlekedési-közösségi csomópont, hanem – az évtizedekkel korábbi elképzelésnek megfelelően – egy folyamatosan megújuló szabadtéri kiállítás helyszíne is. Ennek első megnyilvánulása a Ferenczy Múzeumi Centrum és Szentendre Város önkormányzata által kiírt A művészet ideje – és helye című pályázat eredményeképpen, az Art Capital részeként itt bemutatott két public art projekt: Diénes Attila: Véletlen találkozás című szoborkompozíciója és a Gruppo Tökmag: Obeliszk című szoborprojektje.
Mint a megnyitón elhangzott, Szentendre egyik legfontosabb közterülete két ütemben újul meg teljesen. Az idei, első ütem legfontosabb elemei a felszín alatti fejlesztések az automata öntözőrendszerrel és a világítás elektromos hálózatával, valamint az új, művészeti célokra is alkalmas térszerkezet kialakítása. Mindez mintegy húsz millió forintos beruházással készült el.
A megvalósítás 2016 júniusában kezdődött a felszín alatti munkákkal és a felszíni beruházás alapozásával, hogy az új burkolatokat később már ne kelljen megbontani. A kevésbé látványos, de annál fontosabb felszín alatti rész tartalmazza az öntözőrendszert és az elektromos fejlesztéseket. Az automatikus, két esőérzékelővel ellátott öntözőrendszer segítségével lehet hosszú távon rendben tartani a tér növényzetét.
A felszíni munkálatok része a régi burkolat bontása, az új járda kialakítása, a kandeláberek telepítése, a földprizmák építése, a dísznövényzet kiültetése, néhány bútor kihelyezése és az új fű telepítése. Az elmúlt időszakban a téren több mint 2000 növényt ültettek el.
Tekintettel arra, hogy a tér időszakosan változó street art/public art alkotások helyszíne lesz, fontos volt kijelölni és kialakítani a műalkotások helyét, vigyázva a felszín alatti csövekre és vezetékekre. A posta előtti tér felújítása a második ütemmel 2017 tavaszán folytatódik. Ekkorra tervezi az önkormányzat a még hátralévő bontási munkálatok befejezését, a posta épülete előtti sáv rendezését, további kültéri bútorok telepítését, a növénytelepítések folytatását és a szegélyek kialakítását, ezekkel lesz teljes a térrekonstrukció.
A posta előtti tér ünnepi átadóján a MHAA zenekara játszott térzenét Rixer Krisztián vezényletével.
Forrás, fotó: Szentendre Önkormányzata
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
