Hírek
2014. November 19. 08:40, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Menzareform Szentendrén – gyerekek egészségéért a helyi és kistermelőkkel
Nagyobb szerepet szánnak az alapanyag-beszerzésben a helyi és kistermelőknek, a gyerekeket pedig igyekeznek rászoktatni az egészséges táplálkozásra. Erről beszélt a püspökmajori óvoda vezetője a Kossuth Rádiónak.
Csak együttműködéssel lehet étkezést reformálni, hiszen a gyerekek egy része úgy jön el a szülői házból, hogy gyakran a nyers gyümölcsöt sem eszik meg, nehéz őket rávezetni arra, hogy legalább megkóstolják ezeket a számukra ismeretlen ételeket - mondta a Kossuth Rádiónak a szentendrei Püspökmajor Lakótelepi Tagóvoda vezetője.
Magyariné Miskolczi Ildikó úgy fogalmazott, a párolt zöldségeket is kevésbé szeretik a gyerekek, ám fokozatosan rá lehet őket szoktatni a zöldségfogyasztásra is. Mint mondta, mostanában igen népszerűek a különböző turmixolt zöldséglevesek, ezek mindig elfogynak.
A reform keretein belül Szentendrén a közkonyhát alakították át első lépésként, hogy lehessen kevés zsiradékkal vagy anélkül is húst sütni és modern konyhatechnikai módszereket alkalmazni. Sok gyerek számára azonban éles a váltás, ezért folyamatos egyeztetésekre van szükség.
A pedagógusok, szülők és szolgáltatók rendszeresen tartanak háromoldalú megbeszéléseket, ahol átveszik, milyen szabályokat kell betartaniuk, és melyek azok az elemek, amelyeket be tudnak emelni a szolgáltatásba a szülők javaslatai alapján - magyarázta a Hajnal-táj című műsorban a szentendrei közétkeztetés divízióvezetője.
Fehér Zoltán arról is beszélt, hogy érdemes lenne a jövőben a helyi és kistermelőket jobban bevonni az alapanyag-beszerzésbe. A napi 3500 adag ételhez előkészített zöldségre és gyümölcsre lenne szükség a szentendrei konyhán, ezt azonban egyelőre csak a nagybani piacról tudják biztosítani.
forrás: hirado.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 06. 16:00, péntek | Életmód
Megnyílt a 32. FeHoVa Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
